Fejemben két gondolat van:
Követnek engem, és követek én.
Félelmem megfoghatatlan,
Kiordítom hát, förgetegén
A zsigereknek: a csúcson Én ücsörgök,
Hatásomból lakmározva teljes vagyok.
Mikor már jóllaktam, unalomgörcsöt
Saját köröm remegtetésével oldok.
Uralomból is megárt a sok. Ál-agy.
Két gondolat lakik fejemben.
Hogy, hogy nem: még azok is hadban állnak.
Egyiknek sem sajátja jellem,
De csak a győztes hódolhat a Sárnak.
Ha trónusba mállik a ’Ki vagyok’:
E névmaszkba pállott, bálványadék gondolat,
Megtelepedhetnek imitt-amott
A klónozandó, a parazita-fogalmak.
Szószólói a nullát rosszként, hiányként értve
A semlegesség jellegét-létét tagadják,
Hogy az érdekmentes, elemi kérdezésre
A kínos, a képtelen köpenyét aggassák.
Végül versenyt lelketlenkednek (Ki érti?)
A mínuszmezőkön gázoló gondolatkák,
Jaj, minden megtestesítőm fakón végzi…
Jaj, a gonoszságnál nincs semmi ostobább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése