Megtiszteltetés

Nem koslat többet az úton lévő,
ha kezében az eldobogott kő,
az a kő sem halt meg, csak formálódott,
az a csiholás sem múlt ki, míg cél lobog.

Nem révül ok nélkül, egyszerűen megpihen
az úton lévő, szíve szakadékáról ilyen
szavak görögnek: szégyen, bűntudat, gyász.
Hová lett az ősangyal, ki sosem gyaláz?

Hová lett a szeretlek, az elfordulás helyett
az elfogadás és elfogadtatás, a szerek
nélküli szeretet? Van még valahol, tudom.
Az emelt fő remény, az árny-hő fény utamon.

Nevess fel

Ha a gyomrodban zokogás támadna,

nevess egy filmfelvételre.

Ha az éter az éterbe áradva

tisztább hamvakat szemlélne, – 

Ott látna minket.

Nem a kancsóból öntött

süvöltő Nincs-et,

nem egy cserepet,

mi fölött

nincsenek

kék rózsa-kincsek.

Van jele, van perce

a végleges szárnyvesztésnek,

de annak nincs,

hogyan tapad át a Mostba,

ami szép lehetett volna,

és nem lett.

Szólj, honnan és hova szórjam

a pödört levelet,

amiből fekete csíkot húzok;

szólj, ha már nem fájna,

ha olykor-olykor túlzok.

Nevess fel bennem,

ha zokogok.