ha kezében az eldobogott kő,
az a kő sem halt meg, csak formálódott,
az a csiholás sem múlt ki, míg cél lobog.
Nem révül ok nélkül, egyszerűen megpihen
az úton lévő, szíve szakadékáról ilyen
szavak görögnek: szégyen, bűntudat, gyász.
Hová lett az ősangyal, ki sosem gyaláz?
Hová lett a szeretlek, az elfordulás helyett
az elfogadás és elfogadtatás, a szerek
nélküli szeretet? Van még valahol, tudom.
Az emelt fő remény, az árny-hő fény utamon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése