Vonalkák, kinyúltak

Ezen már az idézőjel sem segít.

Még termelődik humorsav, 

még éppen emészthető.

Az idealizmus i-je ponttal született, 

és nem hitte magát felnőtt meseként – 

úgy döntött, pontos marad.

De ébresztő!

A brutalitás bokrai között ökölként reszket 

a gipszbe öntött egyéncsíra.

Ma zászlaját, holnap piszkos plédjét rázza.

Vigyáztatók és vigyázók 

sorvatag karneválja ez.

Elemi tiszteletből 

kegykérdés tákolható:

választ a kérdéseket lenevetőktől

súlyos esdekléssel várva

a kétlábon járó, (inkább körben forgó)

beszélő szarvak

hosszúra nyúlt korszaka él (sosem virult).

Meddig, hahó?

Öndetermináció fogalma, hol vagy?

Az emberek egyre csak hajolnak, hajolnak,

hisznek a szemnek, de csak körvonalaknak,

mit ér az értékrend,

ha a 'nincsenek határok' határtalanná lett?

Mindenütt a nyersek, a végérvényesítők.

És a tenyerükből evő bál-lázadók...

Mindenütt emészthetetlen konzervek.

Azzá lettek, amit csak megettek

az átalakulhatók.

Terep- vagy épp ezerszín

dobozban állandók.

Pórusaimból szivárognak az idézőjelek.

A fal felel

"Hahó! Kérem szépen, válaszoljon, Vastag Faladár mögötti valaki!
A nevem Harmónia Haladár. Szeretnék érdeklődni, mikor válaszol nekem. Jöjjön ki. Építés zajlik éppen, új, sőt, jobb lesz minden! Hahó! Ki lakik ott?"

A fal felel. Egy kivetített képpel.

"Hahó? Igen? Úgy jó lesz? Akkor kijön közénk, ha dörgölőzök? Akkor nem fog ártani? Ha ez kell... Az eszköz csak báb a cél kezében, ha maga mondja..."

Eltelik így cirka ötszáz emberöltő.

A nevek változnak csak, Faladárt és aki mögötte lehet...valahogy még a legformabontóbb elme is jelentőségre méltónak gondolja. Embernek reméli.

Pedig pusztító anyag szivárog belőle. Ha úgy tartja kénye-kedve, mérget levedzik, ha másként, akkor csak tekintélyes hallgatással van jelen.

Ha meg is kegyelmez, meg nem is, akkor például önkéntes fejbeverésért cserébe izgalomhitet, izgalmas színekkel vibráló fantáziafillért, nem kicsi fizetést, azaz a sikeres élet lehetőségét adja. A sikeres élet utazásokban, márkajelekben, visszajelzésekben, és steril sivatagból kikotort aranyhúgyszín napsugarakban mérhető. 
Levedzése a falnak állandó.

"Jaj, nincs már vállam… És hová lett a homlokom? Na, de legalább kényelmes ez az örökszék, és ez felbecsülhetetlen... Köszönöm! Mi az, hogy nincs mit? Én ezt…megérdemlem? Ó, hát mégis érző lény maga is! Megengedi, hogy?"

Így oszlott az emberiség falra és falfestményekre.

A Haladárok jóságvágyat gyöngyöző izzadtságukkal festették ki a masszív világcsőd központok felületét: csak azt adhatták, ami bennük volt.

A Faladárok újra és újra lemosták (lemarták), hogy csak és kizárólag az ő kivetített képzeteik látszódjanak.

Csak azt adhatták, aminek hiánya szivárgott belőlük.

A Lelkiismerettelenhez

Képzeld el,

hogy van benned szeretet.

Képzeld el, 

hogy belső mércéd etet, nem a Tett,

Képzeld el, hogy a tett

érdeknélküli jótett is lehet.

Képzeld el, 

hogy gyűlölsz csak, és nem lenézel.

Képzelj szikrát,

minek oltása nem szomjad, képzelj

el egy alakot, 

aki az utolsó pillanatokban

fogja kezed. "Ki vagy Te?"

Hallod?

Látod? Tiszta levegőjét szagolod?

Ki vagy te? –

Képzeld el, hogy ezt

önmagadtól kérdezed.

Míg nem késő,

börtönhéjadat törd át, 

elméd kivetüléséből ébredj meg.

Te, 

öndetermináló jellemfogyatékos, 

szipolyozásban szabad,  

mindig jóllakott, oktalan önhitt,

sosem kíváncsi,

legostobább okos,

vérvigyort szivárgó, önfeledt tipró,

világot ledöntő,

kimérten rángatózó szobor.

Mélyen tiszteletlen,

tiszteletostorozó

Élőhalott!

Végre élőként 

szüless meg.