Első megálló
Azon a kapun kilépve reményrügyek
hajtanak ki újsóvár hangodból,
felszállva az elrobogóra a jövő
sikerlombja füledben hangos’ szól.
Megrészegít e zene, csak várod,
hogyan is fog hullámzani majd benned
a csengőhang mögötti ajánlat...
Talár után nincs miért keseregned.
Második megálló
Első hőkölésed a második állomás:
egy hívás még égvilágon semmit nem jelent.
Kóbor csepergés kopog a Jármű ablakán,
de a bizakodás sugara még ott dereng.
Fakóbb házsor mellett vesztegelve jó ideje
már semmi nem oly vibráló, mint az első megálló,
hónapokkal ezelőtt mintha több szín lett volna,
talaj-otthonodtól azonban nem vagy még elvágyó.
Harmadik megálló
Recseg-ropog az a csúf Ülés alattad,
egyre kényelmetlenebb és fájóbb minden.
Levegőtlen sínylődsz, változtatás nélkül
az utolsó falat is ízlelhetetlen.
Talán egy új város, talán a legnagyobb
kulcsot hint kezedbe,
hogy újra belépj egy várva-várt táborba:
a leglelkesebbe.
Negyedik megálló
Tanszüret után azt érzed: egyre aszalódsz,
és túl vastag a héj fala két világ közt,
vágyad nyújtaná a valóság felé kezét,
de az utóbbi keze éppen eltörött;
Egyre lejtősebb a tekintet igénye,
de várjunk – még egy kecsegtető meghallgatás!
Egyre ízesebb az a legbelső gyümölcs,
fél év alatt talán még nem hamvadhat varázs.
Ötödik megálló
Lehet, mégiscsak itt kellene szállnod?
Az elkövetkezőben a gyalogút sem kisebb ma,
termést ígérő ágakra mosolyogsz,
itt már nem a lelked: az életed egy nagy dilemma.
Alattomos sompolygó jégeső
majd hamar elveri a régi, gyönyörű rügyeket,
a remény kimúlt. Kiugorj inkább?
De nem. Nem tarthatsz a létezésben soha szünetet.
Hatodik megálló
Nem számít, hogy sokadjára
lett vizenyős – szemed üvege csakugyan,
csak csellengsz lélekvesztetten,
eltalálsz egy nap oda, hol már nem suhan
tovább a zamatos tartalmú sziluett,
míg a keserűbbek vígan megtalálnak,
lesz még itt végállomás, de a göröngyök
mindig elkísérnek, akár útitársak.
2018.