Különc:
Előre leszögezem: Sztereotipisztán több lakossal bír,
mint az én országom. Rögtön leállítanám viszont azt,
aki elkezdené sorolni az ottani embertípusokat:
egyetlen van nekik
abból is. De még csak a településneveik is
egy felé mutatnak – számot biggyesztenek Egyenség
után, onnan a megkülönböztetés.
Csak egy kicsit hazudtam: Van ugyanis
Északegyenség, Középegyenség, és…
Folytatni kár, letekintek hát, hogy
fejbúbomra szálljanak a seszínű galambok.
Még Különcebb Hang:
Milyen lenne a középszerű tiri-tarkavilág? Létezhet-e olyan és milyen lenne a zajlása annak? Vajon virulna-e a seszín akkor, forradalmi felemelkedése lenne az a letagadott jellegtelenségnek? Lázadásból popzene szólna földalatti körökben, és íze lenne a közhelyeknek? A csak-azért- is-magaskultúra világában mikortól nem külsőség a Nagysághoz foggal-körömmel ragaszkodni? Vagy nem lenne irány, mert a káosz biztos, hogy jó?
Különc:
Nem csupán idecsöppentem:
meg akartam ismerni ezt a félelmetes, ismeretlen vidéket.
Tudvalévő: világnézetem nem tűri a tekintélyt,
a fejlesztésen és fejlődésen alapuló tehetség kincseinek
kibontakozását és térnyerését annál inkább.
Nem esem hasra trükkjeiktől, mert az olyan,
mintha ugyanazt a sütit enném,
és úgy kellene tennem, mintha az újdonság
erejével hatna rám egy más-más formában
megjelenő, de azonos recepten alapuló
klisé-költemény.
Még Különcebb Hang:
Mer-e bárki igazságot hirdetni, aki nem azt mondja a hallgatóságának: menjetek haza, gondolkodjatok, szelektáljatok, szűrjetek, tapasztaljatok, és induljatok ki abból, vagy logikázzatok, és azt vetítsétek a tapasztalatra; cáfoljatok, vagy sem, csak egyet kérek: Ha nem fejeztem be a mondandóm, még ne bólogassatok! Honnan tudjátok, mit akarok mondani?! Lehet, jobban ellenkezik egy-egy nézetem a bennetek lévő nézettel, mint egy emberével, aki egyébként ízig-vérig ellenszenves számotokra! Ti mondtátok: én vagyok a szemetekben az ember. Lehet, hogy én is csak egy ember vagyok?
Különc:
Egyenség uraitól, azaz a Névtől
sem ájulok el
(legfeljebb akkor, ha a szájukból, mellkasukból, és
szempárjukból áradó tartalmaknak megérzem a szagát).
Egy feleannyi idős testben lakozó nem fejezhet ki
Sztereotipisztánban ellenvéleményt.
Ilyenkor az Imádott és az
imádók sokasága jobb esetben
is áporodott jelzőkkel
kicsinyítené az embert.
Ha kövekkel dobálnak,
hangod sem lágy párna-hangon csendül
fel. Mégsem vérezhet el idealizmusom!
Különvidék nevében hordozza önmaga
lényegét, gyönyörűségét,
és kivetettségét.
Itt lepörkölik a másságot–
nálunk ünneplik és fejlesztik.
Itt végtagokat, testrészeket,
hajszíneket, és leginkább
sztereotípiákat látnak –
mi odamegyünk, és megismerjük Őt, a
Történetet, az indíttatást, a hátteret,
mely ott ragyog a puszta
tárgyak mögött, csak
nem olyan kézenfekvő.
Még Különcebb Hang:
A hátrányos helyzetűek, a megkülönböztetettek, a lebecsültek, ha hangot kapnak, elvárható tőlük, hogy sebeiket szép pirosnak és ne várlázítóan fájónak lássák – hogy ne legyenek olyankor túlzók? Vajon ha bekötik egy, csak egyetlen éjre a szánkat, nem szabadul fel szűretlen energia, az elnyugvás előtt? De jóval-jóval előtte?
Valóban érett az egész földkerekség egy ekkora szintugrásra?
Vagy ismét csak az elhallgatottakon a sor, hogy bölcsebbek– és minden egyes visszacsengésnél, a múltat is hordozó pillanatban elnézők legyenek?
Szintek vannak valóban? Vagy csak egy hol nyugtalanító, hol bódító, körkörös utazás, ahol középpontra vágyunk, de a valódi szabadulás a kitörés belőle?
És ha már itt járunk: a fészekmeleg, valahova tartozás a fontosabb, vagy hogy magunkba pillantva tüzet lássunk?
Különc:
Itt esszenciálisnak hirdetett az agresszió … És valami olyasmit is
hallottam, hogy aki hibázik, halált érdemel. Itt
nehezen eltávolítható ítélet-tetoválásokat
vésnek a másikba – nálunk, ha már muszáj gyorsan címkézni,
hát címkézünk, de ha az az üzenetértékű valami
vagy valami megtestesítője ismét
felbukkan és bizonyít, levesszük azt a címkét. Nem fájdalmas
egyikünknek sem.
Még Különcebb Hang:
Minden. Egyes. Pillanatban. Megy ez Nektek?
Különc:
Itt buta mindenki, ki mást gondol,
mint ők, az okozatok
felszíni víztükrét látók az okosak,
aki mélybe pillant, minimum
eltájolt bolond – mi sosem félünk
újat tanulni a másiktól, legyen
az csörgősipkás professzor vagy
még egyelőre csak az okozatok
felszíni víztükrét látó oktalan -
lehet belőle is bármi, a Változás
vonuló fellegei alatt.
Itt elérhetetlen Isten van, és elérhető,
leigázott táj – nálunk a táj
megbecsülést érdemel, isten
pedig megér egy misét.
Itt sodródnak – nálunk áramlás van.
Ők hagyományhájakat látnak
ahelyett, hogy becsuknák
szemüket, és sejtszférák zenéjét –
saját muzsikájukat
hallgatnák.
Még Különcebb Hang:
Az igazságot nem lehet leegyszerűsíteni, de nem minden ékes szó-szövés rejt igazat. Rendben, ez nem volt olyan rossz.
Különc:
Ők elkönyvelnek, és négyszögletű
sarkok élét mártják a
formálódóba – mi megvitatjuk évente,
saját meglátásunk egy
adott témáról miben változott, vagy
éppen miben és miért nem,
és ezzel hogyan járultunk hozzá
a sokféleség – sokféle érték –
együttéléséhez.
Ők rögeszméket mondanak vissza,
rég recsegő lemezek szólnak
hangszálaikból, lelkesen
beszélnek a gyűlölet nyájnyelvén, és
bárgyú mosolyt képzelnek
ahhoz az archoz, ami a lehető
legnagyobb formabontás.
Mi nem ilyenek vagyunk.
Még Különcebb Hang:
Na, ne bántsd már a rögeszméseket, és a nyájszelleműeket sem! Azt rebesgetik, már ők is hallják, hogy valami nem stimmel azzal a lemezzel, ami képes csoportokat, témákat ugyanazon sémák mentén megítélni, de megrekedt agysejtekkel nekik sem könnyű – hagyjunk szegényeknek időt a felismerésre!
Különc:
Itt, aki bízik a jóságban, kinevetik –
mi azt nevetjük ki,
aki visszaél ezzel.
Itt Egyenség van – nálunk egyéniség.
Még Különcebb Hang:
De akkor tényleg nem élnek vissza ezekkel, Különcországban? Valóban? Csak kérdezem. Ott nincs tettlegesség, csak baleset és betegség? Vagy még az sincs? Örök élet van és különlegesség? Mit is jelent különbnek lenni?
Különc:
Néha azt kívánom: bárcsak olyan
langyosan banális lenne az élet,
ahogyan ők gondolkodnak! Majd megtorpantom
magam. „Hív a cél, nincs időm
a romboló szemléletet építeni
magamban!”
Rájöttem, mert rá kellett jönnöm:
nem születtem, nem
születhettem rossz helyre.
Az ő megváltoztatásukra tett
kísérlet inspiratív és vérpezsdítő –
ugyanakkor kivitelezhetetlen.
Nem a szenny ténye a
kulcstényező – az nálunk is van –
hanem a mértéke. Az a
mérték, amely által a nagyon felülkerekedő
azt válthatja ki az
elszenvedőből, ami ellen az küzd.
Így sosem lesz érett a világszellem.
…Utoljára leszögezem: Sztereotipisztán
több lakossal bír, mint
az én országom.
De amíg úgy gondoljuk, mi, Különcök,
hogy csak a mélyben
lehet értékre lelni és maradjon is így,
és amíg a többségi
gondolkodás egyet jelent a felszínessel –
úgy is marad, és csak
a felismerés és viszonylagos
cizelláltság fél fokával leszünk
másabbak. Különbek. De jobb emberek is?
Még Különcebb Hang:
Ezt már szeretem!
De akkor mi lesz az én szerepem, ha mindezeket felismerted?
2018.