A múlt rémséges és gyönyörű,
akárcsak a líra,
a jelen percéhez örök hű,
visszhangját ránk bízza.
Szűrők színén át most kémlelünk,
lidérc lehet angyal.
Van, hogy mind e kettő már eltűnt,
jóllehet, túl hamar.
Mi éllel vissza-visszaköszön,
könnytelen szembe néz,
és felsebez a kacatözön,
és sosincs elég géz.
A részek majd végtagba szállnak,
darabos búcsút int
kezünk, hol szárnyra kapnak gátak,
tüskék hulláma ring.
Áramolva a hegy tetején
havunk sugárba hal.
Zűr patakzik, de néma rendjén
felsír a tapsvihar.
2019.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése