de eljön a nap, mikor könnycseppjük is lesz,
és a földön maradtakból majd lám,
játszi válaszuk annyi, annyi súlyt levesz;
Robotok ők, emberen túli Cipelők,
keresztülnőnek, tovanyúlnak az értelmen.
Nem pihennek, sterilfehér alakok, sőt,
mellettük elfakul a legékesebb szellem.
Vajon, mire összesen képes a fejlődés,
azt szerencsés mindig ki is bontakoztatni?
Minden esetben a végső cél a fejlődés?
Megtorpan, ámul, csodálkozik csak az ósdi?
Letűntbe csömörlünk-e? Lesz, ki néz a bűvös Holdra,
ha csitul emberhangunk? (Ők majd belőlünk azt is kihallják…)
…én még itt vagyok… Te? Érzed? A szél miként hordozza
az Eredet, a köd, a betű, a papírlap fénylő illatát?...
2018.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése