...És a liberális feminista ismét bekopog a Férfiház ajtaján. Száz éve be-bemehet, megadják, vagy éppen nem, neki erre a kegyet. Eltagadják vagy nem a női érdemet, amit ellenárban is alkotott.
A lakók, ha épp nem tagadják le őt: a
por a tárgyak felületén felcsillan, és ez a véridealista...nő le is takarítja
az egyiket nyomban.
"Végre változás!" – hiszi
bőszen, a levegő áramába friss szagú oxigén kúszik – és megkönnyebbülve öleli
keblére poros tárgyak őrzőit.
Nem szeretné tudni még, a Ház lakói nem
kérnek a tisztaságból sem.
A fürdőszobához ér, kopogtat az
igazsághívő...nő. Valami igény hiányából gőzölgő szaggomolyag csapja meg, melyet
rögtön ki is zár tudatából: tárgyilagosnak kell maradni ebben a Házban, ha
egyszer a szag forrásai higgadtan is szórják a bűz-igéket, és mivel az érzés
fogalma egysíkú, alantasság sajátja, így itt sosincs mit tenni.
Itt nincs nő, csak magántulajdon
papírcseléd és köztulajdon tőgycselék.
Eldobható foglyok, nincs önálló létjoguk.
A nappaliban az egyik lakó éppen az életképtelenség férfiviccét süti rá az egyikre,
a szájgörbület változása láttán a férfigerinc kihúzza magát, a férfimimika
bágyadtan kisimul, a férfifej ekkor nem dolgozik: megpihen.
Mindenki pajtárs itt, a Férfiházban. Itt a 'mindenki' a kiosztó-gyakorló csoportra vonatkozik, tagjai soha nincsenek egyedül, a szobákban, a mellékhelyiségben is összetartoznak, előtértől az erkélyig zeng a Ház.
Itt térdig gázolni kell, itt taposni kell: megfelelni a parancsnak.
De a fürdőszoba más. Ott merengőn,
magányosan lehet ringatózni az értéktelenség végtermékeivel habosított
vízben: az egyetlen hely,
ahol letisztul,
kiforrott lesz a kosz,
ahol látható a lé.
...Ehhez hasonló átsuhanó gondolatok
oldják a dohos csend légkörét, míg bebocsátási válaszra vár a látogató...nő a
mosakodótól.
"Szabad" – benyitni, muzsika
ez a szó, örül ez a...nő, engedélyt kapott a belépésre.
A Mindenki egyik arca felpillant, és
rögtön fröcskölni kezd, jól bejáratott mozdulat, ezt tanulni nem lehet. Darálja
a szót, öblös hanggal jelentősebbnek tűnik minden mondata.
A karizma-zajt lehalkítva a remegés
kihallatszik az ostorszavakból, ám ez az úr...nak mondott személy, mintha máshoz beszélne, mintha leckét mondana fel mindenhatójának: panelszidalmak
peregnek a Férfiasság Közhelyszótárából.
Őt, a mindig Nagybetűst nem
karcolhatja kérdőjel.
(A nő puszta jelenléte az.)
Az ő nagybetűs, felkiáltó léte lényegével
egybeforrt. Itt a piszok kritikájánál nincs nagyobb piszokság, ha Ő dagonyázhat
benne.
A Víznek megtisztelő ez a
transzcendens test,
és nem kevesebbnek: érvénynek
nevezi ki magát, hogy soha ne kelljen érvelnie.
"Mocskos vízben jó nekem, és
pont. Ez örökkévaló! – dörgi minduntalan szennyező áradata – Ez mind Isten
akarata, ez mind evolúció, a kódolt falka, te...a nő pedig..."
folytatja örökkévaló mondatát, arról szól, hogy a nő
tükörfelületű,
hús-vér
szarkofág.
Ez igen: Ige. Örökkévaló! Így ringatja magát, így érhet félhetetlen révbe,
mulandósága neki nem lehet, mert fél függni attól a helytől, ahonnan jött.
Fél félségével szembenézni: őselvek cáfolhatatlanságának igéit áhítattal kortyolja. Féloldalas filozófiában hogy is lehetne az egész egyik fele erős, bátor, okos, ha a másik fél nem érző, gyáva, gyenge?
Szélütéses dualitásban
koszlik el lassan
Ő is, tükre is:
a Férfiház egésze
és kivetülésének
minden egyes része.
...És a liberális feminista még így
sem hiszi el a koszt: a férfit lényegi mocskosként,
akkor maga a lényegiség is létezhet,
és az már a régi-rothatag determinizmus volna.
Mivégre így a fejlődés, a képesség?
Ki fogja kiborítani először a lét?
A Kád, ahol mindenki és minden...nő
fél, tragikomikus csatatér, mindenki vesztes, csak az egyik (az
együgyűbb, a csekélyebb jellemű nem) kegyetlenebb, ő rombolhat, és itt a
rombolónál a hatalom, a mindennapi penészes falat megadja (vagy nem.) Itt rombolnivaló
lehet bármi, a rombolás győzelmi köve eldobhatatlan.
Itt a rombolót komolyan veszik, hatása
van.
...És így szól ez a...nő, akinél idealistább
nem létezik:
"Te jó vagy! Kérlek, hadd
mutassam meg, a szappan és a tiszta víz mire lehet képes!"
A Lakó csettint egyet – dobbant
kettőt. A szivacsával babráló személyre nem, csak az ajtóra néz, nagy
lépéssel kilincset ragad, majd őszinte hévvel csapja be.
Annyiban ez nem lesz hagyva,
Az illető...nő szaladna utána
szivacsával, törölné a mosdatnivaló lakó hátát,
Láttatja hátát, a többi lakó azonnal
le is szűri ebből a vitathatatlan, üldöztetéses férfikonklúziót.
...A rímelni vágyó lelkek, a lelki
nagyvonalúak őrangyala újabb esélyt ad a tisztaságra az attól
menekülőnek:
"Azt hiszed: azért vagy
mocskos, mert megteheted, és ez neked jó. Én azt mondom: lehetsz jobb,
tisztább, emberibb! A kultúra, a társadalom, a természet kódjának vakhite csak,
mi téged is rabságban tart! Nézz magadra, mit tettél a káddal... A
Házzal?
Kérlek, fontold újra magadat, és
hidd el: jó lesz, ha végre nem kapaszkodsz a koszba!
...Ha magadra kérdezel, Te is csak
nyerhetsz!"
A férfi megfordul. Határozottabb, mint valaha. Szeme nyíl, kihúzza magát.
"Téved, hölgyem!
Nem csak azért vagyok ilyen,
mert megtehetem, késztetésem van rá.
Ha nem lenne bennem semmi,
amiből kihajt mind ez enyészet,
Miért is tenném? Élvezem.
Tetszik érteni?
Ne zavarjon...Akarom mondani:
takarodjon vissza oda,
ahova való: a szekrényünkbe!"
És ennek az egykor férfiajtón
bebocsátásra váró, kopogtató, egyeztető,
válaszoló, korrigáló, finomfülű, egyensúly-szavú
harmónia harcos...nőnek
tiszta, száraz szivacsa végre földet
ér.
A felismerés elnehezül.
A hajlam a
tetthez bújik,
a szabadság és a belső parancs éles kettéválásának
az örökké csöpögő csap fest zenét.
*
A liberális feminista még abban a hónapban
radikális elhatározásra jut,
valami példátlan, valami más, valami új első ez:
befejezi a kopogtatást. Belátja:
hiú ábránd együttműködésre bírni azt,
aki korokon át
úrnak hívatja magát.
Nagyvonalúsága a kivonulás.
Új ajtókon túl
épít, ír, zenél, fest,
feltalál, felfedez, kitalál
katartikusan új
kereteket,
régi ajtók, kapaszkodók, térképek, szótárak
árnyéka nélkül
egymaga.
Megkövült koszdarabkák zápora, bár
élete végéig kíséri,
páncélja helyzethez, emberhez
képlékeny, és
e páncél épsége biztosabb, mint nyomatékosság vágya
az úgynevezett örökkévalón.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése