Mikor visszanézel az úttestre,
…vajon nem heversz-e ott holtan…
Mióta is hordod túl a Gondot?
… egy válasz zihál zaklatottan…
Mikor látótered kitakarja
egy roppant, örvénylő szembogár,
lobognál, de őrt áll gangon egy hang,
…”ne keresd kulcsod, inkább rám várj”
… Lelked kuckójában lelnéd otthonod,
de saját mélyeihez mely félnótás beszél?
Feledd, ne feledd, miriád javallat:
millió lepecsételt, kísértet-engedély.
Szétszakadsz, talán le is ragadsz ott,
honnan már régen kitessékeltek?
A miértek gyufájától agyad robban,
ha bizonytalan benzin permeted.
Sugallatnak higgy, ne duruzsolásnak,
(békebársonynak parancsplezúr helyett…)
Én, Segítőd, nem hagylak soha cserben,
ha nem is érzed, én érintem kezed.
Dús áradással, derengő ringással
tükörképed teremtik új vonalak,
elvárás-fűzők alól szabadítva
egy visszatért esszenciát bontanak.
Legzsongóbb paletta is lehet hóka-fakó,
a Te ösvényed színezni más nem tudja.
Satnya sugár a nyár, ha utad hólenyomat,
...a legrévülőbb télben, ó, szülessünk újra…
2019.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése