Sem éjfél, sem hajnal
nem lepi meg ezt a figurát,
beleelmélkedi magát emberek álmaiba,
senki sem emlékszik rá reggelre,
de nyomot hagy,
emlékeket ébresztő
lénye ott van az álmokban,
alvók szemhéja meg-megrezdül,
mint valami új világrendet bemutató
figura,
mint egy szárnycsapás-szellő,
amely abisszális misztériumok táján
port kavar,
apró dübörgésekkel érkezik ide,
érzés inkább, mint sziluett,
gondolat mozgását olajozó nyers
érzés, és
érzést felvillanyozó nagy gondolat,
és az ihlet, amely üzeni:
önkényes ellentét
az érzés és a gondolat.
Komótosan pattogzanak fel csillagok
képmásai: a kis fehér pontok
az éj első rétegéről,
majd a negatív színezet
a sötétség pólusáról,
bolydul az emberiség
minden tettének lenyomata,
kavalkád ez, mégsem szédítő,
kimért iramban kezdenek
szimbólumok hullani,
hogy víztiszta zúdulatként
koppanjanak a földbe.
Emberek fejébe.
Kop-kop
felnyílik
a visszavonhatatlanság ablaka,
ez maga az Éjszaka.
Dolgozik emberek agya,
álmodnak éjszaka,
fekszik most mindenki.
Mennyi doboz a dobozban!
És ez az álmatlan,
álmokba lobbanó alak
csak elmélkedik,
csak képzeleg tovább...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése