Éjek holdfinom arcán a mosoly mily’ bús, bús lélekragyogás… Látszatfátylat fúj el a szél – szél, miért fújsz? Miért fújsz? Nincs, kit láss. S nincs, kit láttass, kit kitárhass, csalóka mind e földi arc, e földi arc is csak illúzió, hasonmás… Hold, mondd, reményünk anyagára hitet miért is varrsz, miért is varrsz, ha a vége úgyis elszakadás? Eső-komponálta hangulaton festékcsepp, festékcsepp a büszke hangsúllyal kimondott szó. A megbocsátás szétmorzsolódott lepkéknek, lepkéknek színe ott, hol a szürke átható. Mély megrendülésen átfut egy halovány, egy halovány, halk csillagsugallat, ó, nincsen, nem is lehet készen kapott szárny, kapott szárny önámításba altat; Boldog kiteljesedéssel vagy anélkül, de menni, menni kell, a vég olyan, oly’ nagyon messze még… Kínszenvedéssel araszolni végig, nem szeretni, nem szeretni élni – van-e nagyobb veszteség?
2020. tavasz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése