sorok a szabad akaratból önárusítóhoz

mintha romlott elmék rémálmodó
hullámain ringatnád magad
milyen gördülékeny lett hirtelen minden
pár perces értékek forgatagában
ígyis-úgyis porszemek mind a nagy szavak
ha el is hasalsz, hát a sebedre is lesz kereslet
miért is szenvednéd el ingyenesen azt
amely képet egy maradandó képzet tükrözött rád

a szabadság mint minden fogalom
hajlítható, modern égisz alatt
gyors elvek korában
nem kell, hogy elhitt sorsod kivárd

van választás! – kápráztató ige

könnyelműség, fiatalság
fulladáshoz vezető csillogó tévutak
sodor a siker délibábja 
egyre beljebb
mindig csak egy kicsit
észre sem veszed
energiád egyre apad

sosem késő örvényre eszmélni

Hová lett tekinteted,
hol hagytad magad?

és ebben
a lidérces rózsaszínségben
ölelgeted magad
címkék tengerét hátrahagytad
lepergeted fogalmak 
negatív előjelét
de jóvá azok nem lesznek
még ha te jó is vagy
újraszínezni lehet bár
a mocsok az marad

úgy tűnik, valódi tengerre érkeztél
kisugárzás, hiány
lehet itt mind bőség alapja
míg ebben a rémálomban ringatózol
odakint dúskálsz odabent 
lassan meghasadva
tessék, ez vagy

Tényleg te vagy?

sebezni vágyó fiak szemében élsz
háttérzajod duruzsolásuk
sebezhetőséged csipkézett pajzsán 
minden egyes fullánk átjut

fenevad fiak szemében élsz
vérszomjtól kopogó szemük
függőleges pupilláin ül
kicsavart, domborító, tekergő
pózaid sora
irritálja őket az, ami vonzza
ölelésük öklelés
és mivel hangulat vagy nekik
nem leszel jó soha

ők, akik
időtlen-idők óta
létrehívják, dédelgetik
a szolgaságot
szolgákon taposva
ők, akik
papolnak a meghajlókról 
éppen rajtuk állva
prédikáló predátorok
már-már mulatságos agyak

ők, akik
keretüket sosem
vizsgálják felül
hitvallásuk sosem haladják meg
és te az ő keretükbe lépsz
hiába színeznéd át
a keret az marad

kamrájuk zárt és visszhangzó
nincs menekvés
súlyosnak ható szavuk
formagyártott indulatok
zenéje csak
komolyságuk csupán maszk
végül mindig a kínzási vágy győz
alig várják, hogy ledobolják azt
rajtad
hogy utána eldobhassanak

mindig nevetnek ezek
a szenvedésből táplálkozó emberek
velőtrázóan egyszerű képzeteiket
a te léted értékére vetítik

ők olyan emberek
akik undorodva örülnek
megsemmisítés tudatától
pezseg vérük
és ha már nincs mit kivetíteni
bűzölgő termésüket
tudós arccal
a nagybetűs Természet
képmására
természetükre
kenik

mondogatják ezredévek óta
a trófea-lét a te igényed is
lám, van olyan is, aki önként az lesz
ugye, hogy nem csak ők akarják
az "Ugye?"- kérdésétől zengnek
házfalak és utcák
saját szemükben ők okosak
de aki bólogat nekik
annál szemükben nincs butább
önmegváltásuk aktusában 
a szépet magukhoz rontják
viszolyogva önmaguktól
újra s újra feléled a rongyolási vágy

és te
az ő szemükkel látod magad
kifelé nézel, hasonulsz
hozzájuk romlasz
közben veszélyérzeted tompul

elméjük kivetülésében hiába
lennél hús-vér szereplő
mert fizettek, megtehetik
a legrosszabbakat
és miért ne tennék
ha egyszer ebben komfortosak
ez szőtte vágyuk is
ezektől duzzadoznak

az öröknek mondott keresletre rábólintva
csak azért is harciassággal beletörődve
egy születésétől rothadó eszmébe
te részt veszel 
ebben a rémálom-komédiában

Hová lett eleven tekinteted, első kíváncsiságod tárgya?
Amikor még az a tükör előtt álló jövőszövögető 
önmaga mását látta?

világi vératyák 
átok-ámeneket szóró sorai
eredendő bűnt követtek el
az emberiesség ellen
sosem kapnak feloldozást
de a kiegyenlítő bosszú 
sem fenyegeti őket
saját mocsarukban 
szépen-lassan 
süllyednek tovább
tovább
blopp-blopp
bugyborékolnak
tovább 
egyre lejjebb
előre
vissza
fogalmaznak, eltörölnek
újraírnak
sosem lapoznak
paradigmaírás közben
tovább
tik-tak
játék és játszma
tik-tak
taktika és humánum
tik-tak
használat és lélek és
felelősség és vállalás
eljön az idő
mikor nekik
nincs tovább

neked
nincs helyed ott
mocsárló köreikben
itt van talaj
itt van levegő
és alkotó asszociáció
szegd fel a fejed
magadba mint
megismételhetetlenbe
nézve
lépj ki
nézz fel
indulj meg

Hol van már az a téged olvasó,
utolsó tekintet?

2025. szeptember