Ott állsz mindig a határon,
kezdeted és kifejlésed között a fal,
annyi arc és annyi lábnyom
hívogat, átlépsz, végül a sár sem zavar.
A megfelelés kifordítja a mélységet,
és a sötét régóta úgyis csak sikátoriság,
a következmény nem lelkiismeret... Éget?
A szeretetlenség mindig talál analógiát.
Ott állsz mindig a határon,
lekerekített félelemmel,
minden helyzet teremtő álom,
megéri az útért, amit felver?
Talán nem késő átérezni azt, ott,
ami gondolatod készteti szóra.
...Gödréből feléled valódi hangod -
mintha hiánya sosem kapart volna.
2023. október
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése