Kibújik a szög a zsákutcából.
Törmelékeken ücsörög az egykedvűség,
Minden, amit lát: önmagáért ironizál.
Valóságfeletti a táj, az atmoszféra,
akár félig teli űrvödör.
Mindenki szembenáll ott, ahol
minden háton ott függ egy tükör,
az üvöltők, a legfőbb hangadók,
(akiktől félni lehet, de nem muszáj)
nem ismerik fel magukat benne:
így elsétálnak előtte, majd
hirtelen visszanézve
rásuhintanak egy hátra –
így éldegélnek,
rombolgatnak,
görbülgetnek tovább.
Újra és újra ugyanaz a keret.
A kereten kívüliek most is
cellarácsokat festegetnek.
Amíg ecsetet mártogathatnak,
a felület egyremegy.
Néhányan úgy tesznek,
mintha keresnének valamit,
hogy ne tűnjenek elveszettnek.
Felhőszünetben tikkadozik
emberfő.
Ha sebezhetővé teszi magát,
akár hanyatt fekvő, csupa emlő-eb,
hamar kibújhat a szög a zsákból.
Ezért vigyáz,
nehogy mindig ő legyen az,
aki csupán visszaharap.
Pallérozott böllérelmékről
olvas egy ráncos ábrándozó:
azokról, akik pánik-parfümmel fedik
törvényeik testszagát.
Határozott fellépés:
félszeg fejek felett lebegő
cifrabot-eszmék.
Muszáj elhinni: eltalálhat.
Már el is talált.
Egy kihúzott gerincű járókelő
éppen kiáll magáért.
Arcvonásairól lesíró álmatlan éjszakák
sejtései most, hogy napvilágot láttak –
Gyarlóságában ő sem téved.
Mindenki a helyére kerül,
elsődleges szégyenérzet ébred.
A szégyen szükségessége
megsemmisül.
2024. második fele
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése