A Csöppenet monológja

 Hová csöppentem?
Miért éppen ezen az arcon
folyok
le?

Hová is csöppentem?
A kérdés felzubog újra és újra.
Nem vezettem, nem követtem.
Nem csíphetett egylényegűség-medúza.
Itt a káröröm sosem bukik le,
ahol a kollektíva kültakarója érdes,
az elegyedés felhígít,
mióta idegen,
egyre gyorsabban öregszem.

Hánykolódó indulati tudatban
hullámverte társas lények
túl régóta, jelszavakba fúltan,
hisznek önmegmunkálatlan
mintákban, mindenekelőtti követésben,
és presztízsben, karizmában, ikonokban,
befolyásolhatóság bontakozást bénító örvényében.
A kagylóhéj betermelheti gyöngyét
még a fejlődési folyamat közepe előtt.
Aki tátog, az üvölt. Térfeleknek örül
a szuggesztivitás forgószele. Ha felkaphat engem is
miért ne nevethetném magam onnan le?

Zivatartudatban, ernyőtelen,
komoly arccal gömbhalaknak sokan hiszik el:
a gömbhalbeszéd fontos.
Komoly gömbhal, komoly csöppcsorda.

Mit jelent a partra vetettség?

Meggyőző, mellveregethető,
önelégültségbe pállott, felnézeteg
masszakobakon
csodálatcsimbókoktól rezgő szemöldök ül.
Alatta
kívülről vágyott imázsokba hígulnak 
az eredeti vonásokra termett arcok.
Kérdőjel a szemekből
fonnyadt fenség vakhite alatti
egymosolyba törpül.

A Gömbhal élveteg dögvigyora egyre nagyobb.
Agytekervényét kíméli, jól elzárva fejvitrinjében
önhittsége lakatjával őrzi.
Harapásra éhes, így
a fogakra éhezők korgásai által
lesz jóllakott.

A parttól messze stabilan düledeznek
keretbe foglalt
gömbhalott gömbhalszobrok.
Ez a víz szennyezett.
Aki nem növeszt tüskét,
Talán úgy tűnik, reszketeg.

Nem szégyell bármit megtenni,
meg is teszi, serényen, újfent lelkesen
ezredjére is
süllyeteg
ügysereg.

A győzelmi hullahalmokon álló
kézzelfogható kísértettel
együtt nevet az, aki retteg.
Itt mindenki a Nevet szereti leginkább.
De legalább a Nap alatt
nem lehet új.
Minden így halad.
Micsoda mocsarak!

Ki így, ki úgy, de legalább
nevet.

2025 tavasz