Magunkban
saját tereket alkotunk,
morajló, holdas órákon
hüllő-érdes fogalmak
érintésüket vesztik.
Először a táv
- a legbelső és a kihangzó közötti -
dermeszt spontán helyzetekbe.
Fáj is néha ez a táv:
tükrök és tükrözöttek
szemlesütött rengetege.
Begubózott feszület készül
hús-vér, tárt kezekre.
Majd dolgos, gondolkodó órákon
minden megsemmisül,
mindenki megsenkisül.
Csendes órákon, bizony,
új világot alkotunk.
Magányos elmélkedésekben
fogalmak felülete
porrétegét veszti,
a kívülről alkotott énkép-érték
megkapja méltó kérdőjelét.
Végre belülről csiszolódva,
hol bontakozva, hol zártan
alakul, kavarog,
megérik a jóra az eredeti én.
Az, aki belőlünk nyitja szemét,
látásunkba költözik.
Milyen messzi is minden
alapvetés-arcú vélemény...
Milyen letűnt már
a sóvár visszhang, a dübbentő
Határozatlan, az a bizonyos
"Hol a helyem a világban?"
A hamis,
a lényeglátszatú kicsengés
megretten a pőre fogalmaktól,
ideafestékek alól
esőszürke
lehetőségek szikráznak fel.
A nehéz mellkasú csenddarabkák
kiugranak, mint töppedt bolhák,
nem dobognak többé velünk.
Mennyi kétes minőségjelző,
sarkos, teljességigénytelen,
súlytalanságát
ellensúlyozó hangsúly!
Mennyi szellemi
hideglelés hull - szájról-szájra
megfontolatlanul...
Búcsúznak a bábok most tereinktől
békés zuhanással.
A sérelem, a félelem,
a metsző érzelmekből fakadó,
szikkadt, fércelt értelem
kifejezései
durva drót-mivoltuk felfedik:
nem igazi húrok.
Immúnissá gondolkodjuk
magunkban a feszítőt,
szálról-szálra bontakozunk,
érünk meg magunkból,
visszhangtalanságban teremve.
Sodródás szelét erőnek érzők
árnyékát is látva
lépünk tovább és tovább.
Észrevétlen világot alkotunk.
Leválasztva legbelső
részünk a helyzetekről,
nyugtázunk, hibáinknál
torpanunk, újragondolunk
haladva.
Hogyha van helyünk -
rendben, háláljuk;
Ha nem találjuk épp: nem zavar.
Nem kínos többé
montírozott figurának lenni néhol;
Aki szól, hol tudja, hol nem,
miért szól.
És nem töltjük ki sebzett
követelések élénk porával
a távolság termeit sem,
erre nincs is késztetés végre.
Világaink hol ölelkeznek,
hol nem.
Hogy, hogy nem éltet
metamorfózisaink
mögött az Állandó...
Fényképeink körbevesznek.
2024. január
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése