Jegyzetek egy párhuzamos világból

 Krisztina után 2025-ben több országban még mindig tarthatatlan a vaginocentrikus világkép égisze alatt kuporgó oldalbordák helyzete. A mondás úgy tartja: egy kultúra fejlettségi szintjének fokmérője, miként bánik férfijaival – az elnyomó zsarnokság hosszú árnyéka ugyanakkor a fejlett országokban sem kíméli a férfiakat.

Az írott történelmen végigvonuló elhallgattatás a gyengébbik nemet eddig csak mérsékelt, halkszavú ellenállásra késztette, amely sokszor hatástalannak bizonyult a dominancia és bosszú elvét fitogtató teremtés koronái jól bevált módszereivel szemben.

A férfiak testére a vaginokraták közül sokan mind a mai napig kívánatos húsdarabként tekintenek. 

Elvégre bordákból vétetett a férjfiúcska – ez magyarázza a Bimblia szerint a női test alakját. Számtalan dogma maradt fenn arról, miszerint az esetlegesebbik nem voltaképpen pár percig él igazán - két ösztöncselekedet között pedig csak problémát jelent.

Évszázadokig pezsgő szellemi viták tárgya volt, egyáltalán embernek lehet-e tekinteni a férfit.
Bár sem az irodalomban, sem a filozófiában hangot nem kaptak – kötetek százai értekeztek szellemi képességeikről, pontosabban azok hiányáról.

Valamennyi szentkönyv a bűn megjelenését a hímség megjelenéséhez köti - a föld síkjellege mellkasához hasonlítható; szerve az égi nővel teszi örök függésbe. A mámnik, Isten első és utolsó reprezentánsai, látomások ihlette őspremisszáiban megírták: inkább óvni, mint kizsigerelni kell a Teremtés Segédjeit, hiszen végső soron ők teszik sósabbá az élet ízét.

Vallási térítő szentutak matróniái meggyőződéssel állították: ezek a szögletes, szőrös, primordiális kipárolgású, "testükből kifordult félnépek" abszolút nem rendelkeznek öntudattal, nem érzik a súlyát az életnek, a hóhérok elmondása szerint nem egy példány kapott már nevetőgörcsöt vallatás során.

Ugyanakkor IV. Mámnik, az Ősteremtő végső képmása, felhívta a figyelmet arra, hogy egy férfit nem ítélhetünk ugyanolyan humán erkölcsi mércével, mint egy nőt, becsüljük meg hát mindnyájan a súlyos létezés bódító fűszereit.

"Keresd a férfit!" Ez egy igazán sokatmondó, velejéig tömör szállóige. Szoborszépségük a művészetet, testük az állatvilág jobb megismerését segítette elő. Puszta lényük megbűvöli a Munkálkodó Nőt, hogy teremthessen a Kicsiny Nagyságok segedelmével. Egy igazi férfi megérti ezt – miért is volna degradáló kiteljesíteni a Szaporító Princípiumot? 

Maradibb korokban úgy tartották: a férfi egy hibás testű nő, nemi szerve a nőinek torz, ormótlan mása, és letisztultan differenciált gondolkodásra állandó megindultsága miatt képtelen.

A lehetőséget mindig megkapta anyjától és asszonyától, hogy pusztítási és párzóösztönét hasznos foglalatosságokba szublimálja. 

Attól, hogy nem sok nagy alkotó férfi van a történelemben, nem jelenti azt, hogy ne lennének képesek semmire. 
Mindig is voltak Kegycsászárnők, és polgári nagyasszonyok közül is jó páran, akik megengedték: "próbálkozzon hát írással a férjfiúcska is! Abból a kevéssé barázdált, bumfordi, síkfelületű agyból is így-vagy úgy, de ki kell ereszteni a fáradt, fehér gőzt!"

Ezt a nézetet erősítik kandrológus szaktekintélyek is, akik a mai napig különösebb ellenszél nélkül a H-pontról publikálhatnak. Neves férfigyógyászok közül több nagy név szkeptikusan áll a témához. Kutatásaik során objektív szándékkal kijelentik: ha Anna Hugybert, a férfigyógyászat úttörője nem fedezi fel a fiacskák testén a H-pontot, nem foglalkoznának annyit azzal a függelékkel. Arra jutottak, ezzel a felelőtlen viselkedéssel nemcsak súlyos és visszafordíthatatlan egészségügyi károsodásokat kockáztatnak (agyi fehérköd, izomsorvadás, krónikus heretikkelés), hanem népegészségügyi szempontból is komoly problémákat okozhatnak.

A "friss kakashús" a nők szemében csak addig becézés tárgya, amíg vágyuk ki nem sül. Onnantól megvetés tárgya lehet minden férfilény, különösen, ha túl könnyen adta oda magát. A magasztos, misztikus portékát őrizni kell: elhasználódhat hamar.

Az elcsábuló csodálat és az irritatív megvetés közös metszéspontja a pratertúcióban lelhető fel. Hosszú ideig a legtöbb férfi, ha saját keresetre akart szert tenni, kénytelen volt a legősibb férfifoglalkozást űzni.  Ez nem számít szégyenteli aljasságnak – a hálózatot fenntartó kliensek és testkereskedő matricik számára legalábbis.

A modernitás küszöbén, az ezredforduló előtti évszázadban már nem keltett megbotránkozást, ha egy kisférj bokája kivillant, és kezdték felülvizsgálni azt az eleve elvetett gondolatot is: létezik-e vajon csúcsérzéssel kísért kilövellés. Addig ugyanis illendő volt lehajtott fejjel, lepedőre lyukat vágott formában "felszolgálni" az élet urát, a nász közben pedig fohászkodni, hogy sikerüljön leánygyermeket nemzeni. Ha nem így történt, ( "A fiú nem gyerek!") gyakran eljárt a ház asszonyának keze. ( "A férj verve jó!") Jónéhány évszázaddal a máguségetések után tekintélyes orvosok azt vizsgálták, a férfinedű kipárolgása nem szabadít-e fel mérgező vegyületeket. Ebben az ügyben szerencsére győzött a dámai jóérzés: a menotoxinról szóló kutatásokat elvetették.

 x

A férfiak ismerkedési szinten történő felszabadulása az 1900-as évek első felében részint bekövetkezett. A saját testük feletti rendelkezés fényében lengébben kezdtek öltözködni. Cuppogó alakok – nyári napon éppen úgy, mint mínuszfokok utcáin – a "Szia kutyus, hol a gazdi?"-vashumorú kérdésével emlékeztették őket, hol is vannak valójában.

Ha nem nevetnek a róluk szóló vicceken, savanyú, eldobott uborkának minősíti le őket a közvélemény. A gyomorszáj és a rekeszizom különbségére tompa többség – köztük lazának mondott férfiak is – egyenesen a humor halálának vészjósló képét vizionálják ma is, csak úgy, mint százötven éve. A változás lassú.

"Hát már a szarvakkal sem lehet viccelődni? Ha lenne érzékük annak felfogására, hogy a szarv az ördöghöz tartozik, őket sem kellene a falra festenünk újra és újra... Ha nem is találják viccesnek, miért nem mímelik legalább a nevetést? A lábszolga-castingon persze megy nekik a színészkedés..."

"Tudatalatti rétegeik egészséges, érintetlen rétegeiben is élvezik az alázást. A szadista és mazochista működés a természet rendje, mióta azt mondtuk neki."

"Valakinek megsérül, valakinek levágják, megint más önként vágatja le az orrát...Tehát, az orrvesztés nem is mindig rossz dolog. Aki kéri, miért ne teljesíteném a vágyát? Ezt tenné minden úrinő a helyemben! Aki pedig az orrtalanságon nem nevet, hanem tesztériázik, az más otrombaságra is képes... "

"Konzervatív lázadóké a múlt, a jelen és a jövő is. Le a politikai korrektséggel, érzékenykedéssel. Az alsóbbtojású teremtmények eredendően nem lehetnek vagányak, nincs meg hozzá a vag-részük. Viszont öröm látni vagatlankodó vergődésük. És legyünk őszinték, úrnőim: ők ígyis-úgyis vicckategóriák."

"Remélem, a szélsőséges maszkulinisták az imádkozó sáskahímes kabaré centenáriumi előadásán nem szegik fejét a Humoristáinknak!"

"Nemhogy örülne az ilyen szikkatag, hogy egyáltalán hozzászólnak. Az elemes verziója, vagy akár üvegcsében összegzett esszenciája bezzeg remeg a mámortól, ha megtisztelem szentélyemmel, tekintetemmel, érintésemmel. Szegény, oktalan botállatkák túlzottan elkanászodtak az utóbbi 150 évben...Na de, mint minden őrület, a maszkulinizmus sem tarthat örökké. A nyolcadik hullámban már zeneszerzők, feltalálók, és - nem muszáj nevetni - humoristák akarnak lenni! Igaz, humoruk a bélgázok, testnedvek, testrészek, na meg a legegyszerűbb asszociációk mentén próbál csattanózni, de azért dédelgetnivaló botok ők így is. Azért biztassuk őket, ha nem is lesz egyik példányból sem egy Szipor Kata. Attól egyenesen elolvadnak – minden értelemben, ha értitek, mire gondolok – ha azt mondjuk nekik: "nagyon ügyes, fejlődőképes férficske vagy!"

"Nem csoda: a hagyomány visszasírói szerint bőven lett volna ideje a fiaknak bizonyítani, hogy lehetnek olyan elmések, tettre készek, zseniálisak, mint egy nő, de rendre bebizonyítják – már csak az ingerlően csábos ábrázatukkal is – hogy rászolgálnak a felügyeletre, szidalmakra, a feddő tekintetre, miként a Bimbliában lefektették bölcs Nagymagőrző Keresztasszonyok is. Úgy vélték: artikuláltan beszélni, cizelláltan gondolkodni, életbevágó kérdésben dönteni férfi nem képes. Cselekedeteit a szaporító- és taposóösztön hajtja.  Jogos kérdés: milyen értéket is lehetne egy sereg férjfiúra bízni?!" 

Több antimaszkulinista hagyományőrző hivatkozik Monument Klementára, transzcendens Látomások Úrnője szavaira, akinek ihletett álmában az Ősi Ég Felhője megsúgta:  "a férfi nem más, mint köldökzsinór köré nőtt térpazarló sejthalmaz, a romlékony befolyásolhatóság fel-le irányba hajlongó monstruma, és leginkább bizonytalan pont, akinek bűvös, hatalmas szemétől, ha egyszer ellágyul az ember, szempillantás alatt a fejére nő, akár azt is elhitetve vele, hogy többet ér nála! 

Ez azonban torz gondolat.  Rész hogy lehetne több egésznél, síkszerű a lankásnál, gyorsaság az alaposságnál, kocka a teljességnél – fiú az anyjánál?... Hadd tudják a népek, mi vár rájuk, ha hagyják, hogy férjeik elszabaduljanak! Ők nem méltók a szabadságra, mert a függés, a kötöttség, a szabályozottság, és az erkölcsi tartás belső igényének teljes hiánya miatt a szabadon garázdálkodó bűnözők paradicsomává silányodna e csodaszép Föld, ha a férfiaknak megengednénk mindent. Ők a szabadság antitézisei!"

A köztudatból máig nem kopott ki ez a hozzáállás.

 x

...Manapság, az oktatás elterjedése, az információs és megmutatkozási felületek terjedése és általában, a világiasodás által egyre inkább kibújik a szög a zsákból, az egész kőbe vésettnek hazudott maszlag alól: milyen kisszerű és nagyon is világi érdek mozgatta a matrónákat hosszú évezredekig... 
A hatalomvágy. 

A testiség fitogtatására továbbra is jogosultnak érzik magukat szupremacák, ezzel adva mintegy nyomatékot a régi elgondolásnak arról, "hol is van a férfi helye".
Ha a hatalomdüh heve elragad egy nőt, utcai portyázása alkalmával, akár többedmagával ráül egy férfi arcára. Előtte bizonyos szert tömnek "az egyébként is mechanikus és merev bestiák" szájába, majd elvégzik rajtuk a "természet rendjét".
A rendőrség sok esetben tehetetlennek mutatkozik. A technika és nyomozati eszközök relatív fejlettsége ellenére gyakran hosszas procedúra vezet a tettes rács mögé juttatásához.
Különösen nehéz forró nyomon lenni, ha tiszteletben álló nagyember a gyanúsított. 
A közvélemény is nehezen fogadja el, ha egy nagy nevet összesároz egy hamis, vagy viszonylagosan hamis feljelentés. 

A népszerűségszerzés férfiasan könnyű útja ez – mondogatják.

Az 'egyes' személyi számú emberek irányította közvélemény más esetben sem szereti az áldozatpózt. 

"És egyébként is, ki mondja meg, kinek mi a jó? Az is lehet, minden ilyen cselekmény jó a férfiaknak, főleg, ha nem üvölt egy-egy példány a "megmetoo-zás" közben. De ha üvölt, azt is hasonló hangszínben teszi, mint amikor öröme van.
...Ki érti őket?
Minden kívánatos és nemkívánatos fiacska gyanús és hazug. Ha pedig egyikük mégis igazat mond, annak több köze van az illó véletlenhez, mint bárminemű beszámíthatósághoz.
Ahogy mondani szokás: nem megérteni  inkább szeretni kell a férfeményeket. 
Jutalom létük, annak minden ékességével és nyirkos mocsarával együtt."

Mind a kifejezett, konkrét, mind a szent mázzal bevont mizandria egy ezredéveken átívelő, abszurd felfogást tükröz. Azonban a korszellem, és az időn kívülálló igazságérzet is azt diktálja: itt az idő fellázadniuk! Bár csekély számban, de vannak női maszkulinisták is, akiknek nagy szerepe lehet a társadalmi változásban.

Sajnos a téma hangadói még továbbra is ők, a tradicionalitáshoz ragaszkodó nők, akik hol szellemesen, hol vulgárisan előadva, de intenzív késztetést éreznek annak kinyilvánítására, "ki is a Nő itt".

Nincs olyan nap, hogy egy vaginokrata ne emlegetné hol káromkodás, hol játékos felkiáltás keretében saját nemi szervét.

"A hatalom azé, akinél van a vágytárgy" – hangoztatják. "Ezért is kell tisztelni a férfiakat, hiszen náluk van az összes bot. Ha nem kéreti magát, az undorító. Ha elutasít, akkor alfelet az arcára!" – gyakran hangoztatott, csömörig ismételt frázisok ezek.

Még mindig gyakran hallatják hangjuk agresszív, trágár vaginokraták, akik sokkot kapnak egy férfihangtól, és személyük elleni támadásnak érzik, ha a "pöszmörgők" a szájukat másra is használják, mint amire az szerintük ki lett találva. Nem restek minden férfi megszólalást vagy témát tartalmazó írás, videó- vagy hanganyag kommentmezejére odahelyezni azt a sérelemcsomagot, amit az úgynevezett "maszkunácik" egyre erősödő hangja horzsol fel bennük. "NEM MINDEN NŐ ILYEN!" – szajkózzák minduntalan.

Azonban az utóbbi pár évtizedben mintha valami ténylegesen mozdulni látszana férfitémában. Persze, nem a döntéshozók és a régi rend fenntartói fejében... Sokkal inkább azokban a körökben, ahol még létezik igazi kurázsi. Ez a kurázsi pedig egyre kevésbé képes magát elfojtani. 

Haladó szellemiségű nők és új férfiak igyekeznek felülvizsgálni a nemek között eleddig uralkodó, bekövült nézeteket. 

Ami biztos: a felfordulás előtti csend egyre feszültebb. "Tesztérikus" kirohanás helyett az új férfihangok higgadtak maradnak. A rossznyelvekkel ellentétben nem "túlcsordult, kezeletlen ömledezés" és "mohó figyeleméhség" hajtja őket a nyilvánosság tereire.

Hiszen a férfi helye nem feltétlenül csak az illemhelyiségben van, hanem ott, ahol döntése szerint kibontakozhat. 

Hiába szekírozzák őket azok, akik továbbra is csak a húst látják bennük – ők túllendülnek ezen. Nem nyökögnek vagy makognak, pláne nem böffektálnak – hanghordozásuk olyan tiszta és érett, akár a jövőképük. Emberfeletti nemesség vagy böszme bizalom – mindenesetre nemigazán általánosítanak, hiszen tudják (pontosabban, remélik), nem minden nő ilyen, mint amilyen nőuralmi viselkedést cirka 80%-uk tanúsított eddig. Noha javarészt csendben voltak a történelem legrémesebb nősoviniszta tetteinél, már az is nagy szó, ha valamelyikük előtt nem csak kéztördelve lehet beszélni a maszkulinizmusról.

Ezek az új férfiak töretlen párbeszédet folytatnak az emberiség azon tagjaival, akik nem két lábon járó szaporítószervnek tekintik a másikat – és ezáltal saját magukat is.

Mindez csak a gyűlöletkeltésre kihegyezettek fülét hasogatja. 

A hagyományos nemi szerepekhez ragaszkodó, hatalomalkoholista nőnek jogában áll kénye-kedve szerint bánni a férfiakkal, hogy aztán fölényesen megsértődhessen a savanyú uborkaságon, ezen a politikailag korrekt humortalanságon, vagy éppen nevessen a jámbor, hajlott hátú alkalmazkodáson.

A szupremacák elkezdhetnek gondolkodni. 

Vagy maradnak ilyenek, végsőkig kitartva a hatalomhit oszlopa mellett, és végighallgatják, ahogy az egykor hatásos, Dehonesztáló Szó lassan eredendő súlytalanságába tér vissza. Vagy elkezdenek barátkozni azzal a kőbe nem vésett, de annál mélyebb igazsággal, amelynek üvöltéséből végre kipihenhetik túlhordott önérzetük terhét.

Félik viharát, de tudják valahol már ők is: az erő mindaddig csupán felfújt satnyaság, amíg megléte csak a gyengeség mellett nyerhet igazolást.

2024-2025.