Embertöredékek

Egy-egy töredéket enged láttatni az élet

abból a kavalkádból, ami bennünk

érez, vél, szeret, ért.

Idegennek, ismerősnek lenni -

nem mindig olyan nagy a különbség;

Képkeretbe szorulva mozgunk,

várunk és váltunk sorszámra.

Készen kapott, korlátozott percek

hagynak nyomot.

Ennyi egy ember, az ember kipipálva.

Néhány összevágott felvétel,

fecnidarabok benyomása,

futó pillanatok vakító,

kisugárzás-darabkája.

Egy-egy csevegés

esetleges összessége.

Mellkasok mögött

oda-vissza dörög

az indulat mesterséges ege,

Lepattogzik a lakk a lélekről,

durvaságában könnyed a roppant fal.

A fal, ami fehér, fekete.

Az idealizmus tükörsimaságát

mindenhol őrizni lehet-e?

Mennyivel hangsúlyosabb

is lehetne az elfogulatlanság,

az üdítő, a természetes

szemlélés.

Képek vagyunk, előhívnak.

És

vajon a színek mögötti tartalom

fásító igénye,

Vagy az érdektelenség

tesz fakóvá?

...Még a köszönőviszony

sem vértelen, ha jelenlétbe melengethet

egy-egy kósza "szia".

...Ha már üdvözlet, legyen kerek:

hangszínre hintett fűszer,

bizalom, ősiesség,

apró tapintat,

ezüst ceruza a hétköznap-lapon,

betonszín teljesség.

Van, hogy a dolgok mozgása

dolgok állásába fárad,

megül köde rideg belső utcákon.

Egyszer az álarcos csalódás csalogat,

máskor a váratlan kéznyújtás

döbben rá, mennyire nehéz

elhinni őt.

Van, hogy hálójában vergődik

valamennyi megértés,

rokon- és ellenszenv sokasága

feszül egymásnak.

Kartonfigurák vívódnak a semmin,

és átreccsen a csend a végszó függönyén.

Nyikorog a nyitási hajlandóság.

A mennyiség kedvel, nem kedvel,

ki befelé vizsgálódik, az figyel, megismer.

Légköre anyagválasztását megfontolja.

...Ha igazán érez,

tudja,

hogy nem ismer.

2022. november