Egy pillanat az éjszakában,
elnyújtott, ismerős suhanás,
Egy pillanat az egész, egy kéz
lassan, roppant puhán vermet ás.
Az időtlenség kristályszínű keze
hideg kecsességgel söpri le magáról a föld piszkát.
Kegyetlenül könnyű ez a mozdulat:
annyi minden bújik meg benne... több félve hitt igazság.
Egyetlen pillanat az éjszakában,
amikor újult tükrében pihen el a gonoszság.
Egyetlen pillanat az éjszakában,
amikor alap, szinte vad a jóság - hova tovább,
Mindenki úgy él, ítél, tesz és szól, mintha
az ítélet tárgya, és ő maga is halott lenne,
Mindenki meghal ebben a pillanatban,
hogy annál jobban lobbanjon majd takart szeretete.
Egyetlen pillanat az éjszakában,
megannyi idegen nesz, fortyogás között,
amikor e tanítás talajra lel,
amint az álmodók teremtik a jövőt.
Egyetlen pillanat az éjszakában,
amikor megáll az idő. A szokásos homály
mögött valami ott, a horizonton
valósabb a csillagoktól is, a megszokottnál.
Egyetlen pillanat minden éjszakában,
amikor az eltávozottak sírnak értünk,
Amikor a béke kemény, ütős és nyers,
amikor is láthatóvá válik légzésünk.
Ez a pillanat minden színt gubójába gyűjt,
remény palettáját hordozza, hosszú álmokon át.
Messze még a hajnal, s tudja: maradni fog,
ígéretesen kavarog, míg éltethet, él tovább.
2022. május
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése