ez már a kezdeti feketeség
ez már az utolsó sugártánc
ősi zsigereket pengető fuvallata
itt már nem létezik különbség
kisimulnak éber ráncok
és nincs halál
a boldog lég sem hallgatja
zokogást a csillagok alatt
megfakult utak céltalan ragyogását
itt vagyunk mindannyian
senki sem tűnt el igazán
valami még újabb van születőben
nincs mégsem
nincs talán
érintetlen felhők burkolnak be mindent
ami az elmében éket ver
de a szívbe furakszik
s azt nyársalja fel
ha meglátjuk a felhőt önmaga igazában
onnantól
csak a tiszta ég énekel
emlékképek hívogatnak a távolból
de a tiszta ég nem felel
az örök éjszakában
hajnal úgy honol
hogy egyik a másikat
soha ne felejtse el
ez már más pokol
kimarja éleit a mennyország
szinte fájó bennük a szépség
tárgyakról lassan hullnak a címkék
végek görcseit eloldják
ahogy a kétséget a kékség
mindig is volt valami
a semmi is valóság
megdöbbentő közelséggel hallani
ahogy részek egymást csókolják
elapad a belső óceán
elég egy perc hozzá
hogy az utolsó csepp
új fakadást leheljen
nem elég az örökkévalóság
a mindig lesz világában
sosem volt hullám lebben
hogy lehessen lét és nemlét
külön és egyben
valaki rajtunk keresztül álmot lát
mindenütt alak
mindenütt árny van
felébredünk majd váratlan
valakik sorsunk most is álmodják
2020. nyár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése