A nappal mélyarany páncélját
lassan bontja ki az est hűs keze.
Hogy legszebb árnyát úgy élje át,
tudja: eljön még a fény ideje.
Az idő, akár páncél alatti éj,
olyan sebezhető, oly mesésen lenge.
Úgy hiteti el, hogy egyszer visszatér,
mintha az lenne utolsó üzenete.
A körforgás, mint az idő:
kápráztat, egyúttal nyomot hagy.
A várakozás végighorzsoló kő,
az esemény csupán földre csap.
Van, mire gyógyír időnk, és van, ami
szem mögött jár, örökre fáj.
Súlyos szárnyakkal valahol valaki
egy reményt most is körbezár.
2020. tavasz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése