Van egy erdő, ahol falevelek
helyett sebek peregnek alá.
Idebent is van avar...
Jó is ez az ősz.
Elengedésében válik azzá,
ami az akaratát képzi:
Lényege mámoros ellentmondás.
Takar, mégis,
kitár magából valami pompát.
És ahogy kavargó pirosát
elmélyíti egy-egy visszhang,
egy szellőnyi múlt,
a haló idő,
egy sokadik torpanás,
a várakozás bántó villanásaiból
végül barnaságba pihen,
a földben - a földdel él tovább.
Az elszabadult szabadság
ebben az erdőben
majd
nem csak célt keres:
Maga a cél értelmét meglelve
önmaga marad.
Bolyong.
Hazatalál.
Nem gond, ha nem halad.
Olyan jó tudni,
hogy egyetlen pirosság
sem tart örökké.
Hogyan történhetnék bele úgy
váratlan erővel a mindennapokba?
Minden fejezet,
rideg és puha inger,
minden perzselés
átmenetet figyel.
Reszket, teremt.
Gyülemlésből lesz reppenés.
Van fellélegzés,
lesznek még tekintetek.
...Szempár mögött
eggyel-kettővel
a tudat
saját útját kíséri végig -
a vadfehér, gyöngyöző tenyértől
egészen az első
hamisítatlan legyintésig.
2022. augusztus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése