Belső erdő

Van egy erdő, ahol falevelek

helyett sebek peregnek alá.

Idebent is van avar...

Jó is ez az ősz.

Elengedésében válik azzá,

ami az akaratát képzi:

Lényege mámoros ellentmondás.

Takar, mégis,

kitár magából valami pompát.

És ahogy kavargó pirosát

elmélyíti egy-egy visszhang,

egy szellőnyi múlt,

a haló idő,

egy sokadik torpanás,

a várakozás bántó villanásaiból

végül barnaságba pihen,

a földben - a földdel él tovább.

Az elszabadult szabadság

ebben az erdőben

majd

nem csak célt keres:

Maga a cél értelmét meglelve

önmaga marad.

Bolyong.

Hazatalál.

Nem gond, ha nem halad.

Olyan jó tudni,

hogy egyetlen pirosság

sem tart örökké.

Hogyan történhetnék bele úgy

váratlan erővel a mindennapokba?

Minden fejezet,

rideg és puha inger,

minden perzselés

átmenetet figyel.

Reszket, teremt.

Gyülemlésből lesz reppenés.

Van fellélegzés,

lesznek még tekintetek.

...Szempár mögött

eggyel-kettővel

a tudat

saját útját kíséri végig -

a vadfehér, gyöngyöző tenyértől

egészen az első

hamisítatlan legyintésig.

2022. augusztus