Csak szavak

Ezek csak szavak.

Ma is visszaharap megannyi 

öblös meggyőződés-falat.

Minden szótár csak hajlong

a Normának.

Elhitetik magukat

világrend végtagjait rángatva.

Biztosan formálnak?

Ezek csak szavak,

embereket használó szavak.

Egy íjból sorvad szavak minden nyila,

a hitből, miszerint a jelentés sebezhetetlen.

Szándék mi lehet? Mi lehet?

Hangerőben a tömegtudatú tömeg – 

nyomot hagyó gügye gyűlölet,

Tiszta égnek,

felhőnézéseknek

már megint befellegzett.

Változatlanul gyönyörködtet 

szavak hatásának képeslapja, 

melynek hullámképébe ringatják 

magukat a stabilan szédültek.

Imhol, itt csámcsog

a mindennapi hóhér, 

amott jóllakat egy-egy

mindennapi eretnek.

Tövis-eső kit talál el?

Mindegy:

ígyis-úgyis elered.

A szó csak lenyomat, 

alapja alaptalan.

Önmagában nem lehet vad.

Ó, mindig

a térd, a talp, a törzs,

a nyak, és bordó árnyékaik

csak a fantáziatöltetek,

Sosem a homlok,

Még úgy sem az újraíró csavarok.

Kinek szava jelentősebb? 

Mindig a Nagybetűsség a tét.

A győztes sémakerethez dörgölőzhet.

Minden hevület, minden ’elég’.

Az izgalom ideát a vérforraló, vérfagyasztó, 

a vér-rögvest megragadható.

A rév túl lagymatag,

A vér sem pezseghet attól, ami

szín, forma, darab

nélkül való.

A felhabzás, a borzongás

sem eredeti, átéléssel teli.

Káoszharmat nem érinti

megfáradt utak képzet-ösvényét.

Ahol kicsengések kukucskálnak

valós ágak mögül,

és parazita fogalmak sütkéreznek

létjogosultságuk 

irigyszín fényében,

tolonghat ott az „és pont!”-gyom, 

nemlétező találmány

a kérdőjel-gereblye.

A kollektív vászon képeket

láttat mindig, mozgóképtelenné

válik majd az ítélet, 

és minden cselekedet,

amelynek szikrája mindig csak szó.

Hogyhogy újra megtörtént?

Művi, monoton.

Mindig az utolsó.

Ahol békeunalom van,

ott nincsenek szavak,

csak kollektív jelszarvak 

villogó táblái után 

kába hévvel kajtató csörték.

Ezek csak szavak

képlékeny facsarlat, 

ha mögötte a Gondolat

remeteségtől retteg.

Ezek csak szavak.

Önteremtő egyének 

nem reszketnek egy-egy 

"Hajrá-úgy van"- sugárért.

Ezek csak szavak.

Önteremtő egyének

egyszer úgy döntenek:

magánytanítványokká válnak

önmagukért – újszerű

egymásért.

Azok tényleg csak szavak,

lehet illúzió

farizmatikus formájuk,

nem lázítanak, 

nem vezetnek, 

nem tipornak le.

Nem akarhatják, 

hogy a Gondolat ne létezzék.

Csak akkor zendülnek, 

ha úgy esik, hogy őket

a Föld tudatos lényei

valahogy kiejtsék.

2025. nyár