Ahol a letaglózó tény árnyunkra tapad,
Ott születik a rémület, s ott az ámulat,
Megdermedünk, belénk reked, egyre apad
Annak forrása, amire nincsenek szavak.
Amire tényleg nincsenek szavak,
Ott a plusz, ott a mínusz egy darab
Jól megtermett idea - vagy őslét,
Nem árnyalható, puszta minőség.
A rémület talaján a sokkvirág
Egybeduzzaszt száz tüskét, minden vitát.
Ezért nincs a szívtelen jelzőnek visszhangzó súlya,
Ezért váltják a tudatlanságot tőrhegyes gúnyra.
Az ámulat mértékkel tanít, épít, inspirál,
Ám tobzódva szintén az, mi jeges karjába zár.
Sóhaj az, mi csupakő szobrot mindig csillanni lát,
Szobor az, mi tükrözi nézetek összes csillagát.
Az idegenség bűvkörébe von, felfeszít,
Olykor ködös, máskor tiszta a szemlélethíd.
Minek nyílnia kell, felszínt, betont sem kímél,
Saját virágunknak az orkán marad kis szél.
2022. április
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése