Őseredeti

Jósággal megválthatatlan

diadal-delírikus helyektől messze,

ellenhullámnál kitartóbb

a szél – ráfuvall egy valódibb szigetre.

Ami fősodor lázas áradásán,

és a lázadozás sodrán túl is él.

Ez az a sziget. Már látni, ahogyan

őseredeti felhője szemerkél.

Nem bánja, ha valahol, utánzók

földjén őt eltagadják, megvetik.

Ikonná válásra is egykedvű,

lelkes idegenség mind, hideg híd.

Tekintélytető alatt nem hajlik.

Tiszteletért teperni nem, csupán

elveszíteni lehet azt rajta.

Nem húz sorszámcsíkot maga után.

Komolyképű pöffedélyek játszmaterén

billegni sosem kiváltság, nem kötelező.

Jóérzés, tartás nélkül a szabadságelv

csillámló puskapor. Micsoda madáreső!...

Körvonalazódik ott, ahol a kínos

mondhatatlan feladná – majd elülepszik.

Talán felkavarja, talán megállítja

pontok záporát, első szájgörbületig.

Ismeretvilág fenséges ágait

szokás rázni: koppanó termésekre

olvasva önnön büszke gyarlóságot;

Mi a természet, hármat hátrébb lépve?

Tele cseppel tere; amikor töltekezik,

forrása sem lesz szennyesebb, kevesebb.

Erejét tudva, azt osztva is sokszorozza.

Rozsdásat bontva teremt új keretet.

2024. április