Ha a fennhéjázásnak tartanál tükröt,
ne az illemhelyiségben tedd.
Az esendőség nem komikus, nem kínos.
Az önhitt arc az, a pöffeteg.
Milyen könnyű, milyen olcsó is a Tekintély!
Ki magára ölti, mimikája kövült, hatalomhájjal kent.
Nézd bevésődött ívét parancs vicsorának!
Hurrák és hurrogások földjén a félelem: ki nem mondott szent.
Az ember mint kódoknak behódolt,
alaptermészettel megátkozott felfogása:
Sárplecsni-díjra ad csak jelölést.
Végtermék-végletek mutogatnak egymásra.
Különösen látszani vágyó alakok közül
a leggyengébbek lesznek fent ebben a rendben.
Van, aki építi magát, van, akit csupán csak
az irányítás eszméje éltet, tart egyben.
Hogy megrendül az Önhitt magától és udvarától!
Szakterülete csupán ürügy a névszerzésre.
Saját szobra előtt hajlong. Épít? Vagy éppen pusztít?
Mindegy. Célja: nyomot hagyjon maga után végre!
Kisebb ellenállást mutatóval szemben
a veszett elme elengedi önkényes, szadista valóját.
Természetesnek hazudott, tompa norma:
ha a másik fél tűr, bármeddig terpeszkedhet a zsarnokság.
Arctalan, vissza nem ható szégyenteli tettek során
mindig mosolyog, némán is élvezi hatását.
Mivel a szenvedés látványos: leginkább azt gerjeszti.
Duzzad a mimika, elfedi az idegrángást.
Alaptiszteletben hiányos tákolmány
karizmája – valóban döbbent hatást kell, hogy keltsen?
Félelmétől vad – és mihez is kezdene
megalkuvók nélkül a kicsinyíthetetlen jellem?
És nyugtázza, hogyha hatására
tiszta homlok hervad behúzott nyakig.
És kárörvend egyet a hatalmaska,
gyenge-erős mesére rezeg, alszik.
Bálványokra egyedül neki van szüksége,
ha kifáradna indulatköpő kedvben.
Akit csodál, annak rendületlen bólogat,
...Csak szembenézni önmagával ne kelljen.
És ha ez a tükörképtelenség,
ez a csendjére süket zajongás
valamiképpen feszültté teszi:
levezeti. Erő, fitogtatás!
Lássunk át kérlelhetetlenségén annak,
aki alanyi jogtudatba ringatja magát.
Nincs szükség torzításra, bár groteszk dallam.
Egyszer mindenki eltáncolja léte visszhangját.
Dühöt akkor mutat, ha már inogni látszik.
Ami félelemből indul, látszata félelmes.
Útja végén olykor rimánkodik, maszktalan
felnyüszít – ekkor a legkevésbé nevetséges.
Ha felüvölt a tükörkép, jön csak a csitulás.
Vagy jellegtelen késztetések: legyőzöttség elleni harc marad.
Nincs honnan lezuhanni belső hely tudatában.
Az egyéniségről lepereg a szenny, akár zsarnokról a szavak.
Az egyéniség nem fél nem kitűnni.
Kavalkád, semmi, örök, jellem.
Nincs mit elveszíteni a látszatban.
Ki megmarad, betörhetetlen.
2024. második fele
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése