A Korbácsokrata Magazin cikkéből

Az utóbbi évtizedekben megjelentek a piacon a színesre festett korbácsok. A potenciális korbácsolók részéről korábban sem volt ellenvetés hátakat használni, ez az üzlet modern idők előtt is általuk virágzott. Akinél a korbács, azé a hatalom. Előszeretettel hangoztatják, hogy ez a legősibb hobbijuk: hátakra sújtani.

A korbácsokrácia mint társadalmi jelenség minden országban jelen van. Kell lennie legalább egy közös pontnak, ami összeköti az összekülönbözni hajlamos országok vezetőit.  Hát miért ne éppen ez lenne az egyik terület, amelynek díványa előtt koccinthatnak végre a legyőzési feszültségben, terület-körbecseppentő hajszában és irányításban megfáradt aranyverejtékezők?

A legrövidebb út két korbácsoló között a mindenkori hát feletti összekacsintás.

Az utóbbi években azonban valami megváltozott.

„Az egyszerű barna korbácsok idejében, abban a letűnt korbács-szolga korszakban, amikor még mindenki tudta, hol a helye, és hasznosságától boldog jószág volt, mennyivel egyszerűbb volt minden!” – hangzik a lamentálás egy-egy patinás elméjű korbácsmester szájából, amihez szomorú bólogatással csatlakoznak a legősibb ösztönük felülvizsgálata ellen lázadó, egyszerű korbácsoló halandók.

„Válságban a korbácsokrácia!” – hívják fel a figyelmet erre a globális problémára korbácsjogi aktivisták.

Egybehangzó véleményük szerint súlyos jogfosztást kell elszenvedniük azáltal, hogy ma már nem jut mindegyiküknek hát, ezt a közbeszéd azonban kevéssé méltatja. Gyakran hozzáteszik, hogy nem lett volna szabad ilyen isteni kegyet gyakorolni, azaz hagyni, hogy a korbácsoltak is részesülhessenek a hátüzletből. A hajlott hátúak definíció szerint romlandóak, éppen ez adja vonzerejüket.

Az önkéntes korbács-szolgák megjelenésével kezdődött minden. Nem is tudják, milyen emberfeletti kegyesség, nagyvonalúság, és lemondás volt ezt megadni nekik! Már önként lehettek szolgák, és ha valami, ez fejlődés.

Napjainkban azonban egyre kevesebben vannak: gazdasági helyzettől függetlenül csökkenő tendenciát mutat az önként korbács-sorba vonulók száma.

A Nemzeti Korbácsokrata Magazin e havi számában többek között ezt járjuk körül. A korbácsipar elöljáróival mélyinterjút készített az ország egyik legnívósabb lapja.

A világ legsikeresebb megmondója, Régi-Új Atya észdarabkáiból szemezgettünk először.

"Az önként korbácsoltatás egyre szélesebb körben vált megélhetési forrássá a korbács rossz végén létezőknek is. A színes-szagos- hullámzó hátakra ugyanis mindig is volt kereslet, nem is csoda, hogy amióta megkapták a részesedési jogot, az ország korbácsolandóinak minimum negyede belekóstolt ebbe a munkába.  Ez is ugyanolyan munka, mint bármelyik más. És nem mellesleg kiváló lehetőség a karrierépítésre. Pénzt akarnak ezek úgyis, nem?

Viszont a korbácsolt-gyűlölet szépen-lassan megfertőzte a közgondolkodást.  A potenciális sebzendő bőrfelületeinket a radikális egyeneshátisták ragadták el.

A csapnivalóan finom szutyokhátak, a maradékok, ezeknek köszönhetően egyre nagyobb eséllyel lesznek elkopottak.

Mégis, ki tudna megbecsülni egy használt árucikket?

A radikális egyeneshátisták remélem, most vinnyogni fognak, de még egy érzelmi érvelő rikoltozó rongynak sem sikerült megcáfolnia a tényt: a korbácsolásnak igenis van létjogosultsága. A korbácsolatlan csúflapockások a társadalom lépfenéi, megérdemlik, hogy korbácsolók nélkül öregedjenek meg, impozáns hegnyomok hiányát utolsó nyöszörgésükben is fájlalva. Úgy legyen!

Még hogy ez nem az egészséges emberi működés része… Elmebeteg népség!

Bár ezt sem a korbácsoltak, sem az egyeneshátista aberráltak sem fogják felfogni (lévén irracionális élőlények), de a jeles szaktekintélyeket jegyző, Tényfabrikáló Kutatók Lapja tegnap megjelent számából például az is kiderült, hogy az emberré válással egyidős a nyúzás gyakorlata is. A nyúzochizmus ösztönének genetikai hátterét, és elengedhetetlen törzsfejlődésbeli hasznosságát publikációk sora erősíti meg.

Alig várom, hogy sírjanak az egyeneshátisták, szinte már hallom rikácsolásuk… Szét fognak szedni.

Úgy legyen!

Minden normális ember tudja, hogy a korbácsolás is kódolva van. A fejlődés motorjainak, azaz nekünk, korbácsolóknak ez egy olyan igénye, ami nélkül eltűnne az, ami a társadalmat társadalommá teszi.

Elemi szükségünk van a megalázásra, ahogy vélekedtek szellemi elődeink is.

Igazuk volt, mert tekintéllyel bírtak, az igazság és a tekintély egymást feltételező fogalmak.

Minden és mindenki predesztinált, itt, a Földön, ahol a transzcendens, önmeghaladásra tanító Egytanító egyetlen tanítására mozgunk, mintha muszáj volna...És miért ne lenne muszáj?

Hát az emberek nem merev kőszerű tárgyak, amiket formára kell gyepálni?

Aki nem így működik, az blaszfémiát követ el, és tűzre való. Még ha manapság sajnos csak képletesen is.

Szó szerint képletesen magasabb célt szolgál az, hogy elüssük az időt.

A világot is ez mozgatta mindig is: a korbácsütések. Fáj az igazság annak, akinek sorsa a fájdalom. Ez az igazság, én azon kevesek közé tartozom, akik ki merik ezt mondani ebben a túlpolírozott modern kavalkádban. Igazam van, a korbácsom iránya is ezt igazolja.

Míg ember él a földön, léteznie kell korbácsolásnak.  Ha nem így lenne, a világ unalmas pusztasággá változna. Mindenki egyforma lenne, azaz mindenki egyformán meghatározhatná, mivé akar válni... Abszurd szme! A kétformaságban van az Egyigazság.

A teremtő korbácsagyon zökkenőmentesen siklik át a síksima Örökkévaló, amit nagybetűvel kell írni, hogy elhiggyük. Csak eleget kell hajtogatni, hogy a világ tetejéhez mi, korbácsolók közelebb állunk, így lehetünk mi az idomulási pont. Így lesz hálás a korbács-szolga, ha hozzánk alkalmazkodik, és bármit megtesz, hogy megfeleljen nekünk... Erről szól a szerelem is: a pénz és a hús tartja mozgásban a csillagokat.

A mi múzsáink nem homlokot csókolnak. Ezt csak a puhakorbácsosok hiszik el még mindig. Mi, az üldözött korbácsharcosok a homlokunkat a talpunkon hordjuk.

Értelmes, jóravaló korbácsolt megérti szerepét, és behódol. Tudja, hogy hátat tartani az ő legfontosabb feladata, ami nélkül egyszerűen elfonnyadna.

A bölcs természet, és a még bölcsebb Korbácsisten úgy teremtette őt, hogy minden csapkodás neki kívánatos legyen.  Egy szép báb hajlott hátú, nem beszél, csak mosolyog.

Nem úgy a korcs egyeneshátisták! Ők nem korbácsolnak fel, tőlük lefagyunk, mert nem tetszik az egyenes hátuk. Szőrös hátúak azok, korbácsolóvá akarnak válni, de mivel annak születni kell, így marad nekik az irigység és árokásás a két szent kaszt: korbácsoló és korbácsolt között.

Azok a manipulatív, habzószájú, életellenes egyeneshátnácik antikorbácsista hazugságaik terjesztésével nem tudnak leállni. Mi kell még nekik? Hát magunkat korbácsoljuk?

Az egyenhátista-propaganda mára elérte, hogy egyre kevesebb a potenciális hajlott hátú korbácsolni való!  Minden róluk szól így is, önreflexió gyakorlására képtelen minden hátas. Önzésük miatt nem képesek felfogni a mi fő szempontunkat: mégis, hogyan lehetnénk erősek, ha nincs többé, aki gyenge lenne? Ezt a magasabb rendű dilemmát csak és kizárólag Mi érthetjük, Korbácsbarátaim!"

Megszólaltak a témában a szekuláris szférából is.

MLM Kalap Omm, az Erköltségvetési Főosztály Humán Pszeudoértékek alkalmazott becsüse, aki a Felbujtó Lebuj nevű meditatív plasztikkocsmából jelentkezett élő adásban, így kommentálta, merre halad ez a világ.

A Mester szavait változtatás nélkül közöljük.

"Kinyílik a pénztárca a zsebemben, ha egy színes korbáccsal kezelt, kívánatos kis hátat látok. Kinyílik a bicska a zsebemben, hogy a kívánatos hát felett... mozog a test, és beszél a fejen a száj is! De a leginkább bicskanyitogató az, ha kinyílik a pénztárca a zsebemben…

Ezek a duzzasztó, kívánatos dögök ilyenek, mindig csak kapni szeretnek. Leigázó fantáziánk ítéleteit az ő létük teljes értékével mossuk össze. Hol itt a gond?

Mindenki jól jár. De ők ezt nem mindig fogják fel, ezért kell terelgetni, idomítani őket. Erre is való a korbács, ezért vagyunk mi a korbácsolók. Mit nem lehet ezen érteni?  Nekem nincs egyéni felelősségem, hogy is lehetne? Én csak egy úr vagyok a sok közül.

Minket is sújt az élet, mi is korbácsoltak vagyunk az Égi Korbács által… Muszáj valahol levezetnünk ezt. Ez az élet, hol te alázol, hol téged aláznak. A hátak fölött lebegő Mindenható látja lelkemet, én csak követem ősi szavát. A mai világban nem egyszerű ezeket az értékeket megőrizni.

Nem tudom nem kimondani, hogy a mai korbácsolandók mennyire el vannak szállva maguktól! Egy gyenge tízperhármas hátacska sem adja lejjebb, hivalkodik a húscafrang, jelet ad azzal, hogy jelen van, vagy éppen a gondolataimban van jelen.

Mozog és lélegzik!  És ha megveszem, és megengedem, költ is a pénzemből! Az én pénzemből! Amit többek között az ő használatára kerestem meg, igazi korbácsolóhoz méltó, verejtékes munkával. Persze, egyszer-egyszer belefér, jó látni az örömittas csaholást, istenlétünk visszaigazolása minden egyes köszönetnyilvánításuk. De mindennek van határa… Nem ritka, hogy egy-egy példány havi négyszer is kér valamit... 

Vegyük Korbellát: neki elég volt évi egy korbácsos csillámporkészlet is még pár éve. Megvettem neki, mert aznap különösen szépen csillogott az izzadtság a sebein. Manapság viszont, ha nem heti szinten adunk nekik, könnyen korbácsgazdát válthatnak!  

Felfogják ezek, mi az az erkölcs? Mi a tartás, a tisztelet…? A pénz és az ember értéke? Érzéketlenségüket, lehúzásaikat büntetni kellene!

És most remélem, sokan picsogni fognak, de barátaim, mi tudjuk a kőkemény, igazságot: akinek Mi lehetünk az elsők, annak még gyöngyözik a háta... Azonban manapság egyre kevesebb az ilyen! Ha ez nem lenne elég, ott a félelemtény: bármikor lecserélhetnek. És mivel egyre kevesebben vannak, nagyobb az esélye a használtságuknak. Mégis, kinek kellene egy szikkadt, agyonkorbácsolt hát? Ki tudná önfeledten csapkodni azt, amit már korábban is sújtott korbács?

Felháborító tény, hogy természetük szerint mindig felfelé választanak. A szemükben senki vagy, ha nincs mit a hátukra aprítanod!

Lóvá tett korbácsolótársaim... Nincs mit tenni, mert korbácsolni kell, így forog a mi négykerekünk. Az már viszont már elfogadhatatlan, hogy kihasználják azt, hogy kihasználjuk őket!

Még ha az igazság fáj is, mármint azoknak, akiken lecsapkodjuk magunkat. De e mögött is ők állnak, ők tehetnek róla, hiszen végső soron ők birtokolják a korbácsfantáziát megmozgató hátak 100%-át! Náluk van a hatalom, amivel rá tudnak venni, hogy ösztöneink uraljanak minket. Mi, az evolúció csúcsai nem köphetjük szembe egyik Kiválasztott Állatfaj kódexét sem.

Ezek a szép dögök hálával és háttal tartoznak nekünk. ha egyszer megengedtük nekik, hogy sebeikért cserébe piros cipőt vegyenek. De ezeknek még ez sem elég! Ma már nem tudják tagadni, hogy nélkülünk is lélegeznek. Direkt csinálják! 

Természetük szerint mindig belehergelnek minket a vágyainkba, mi, Verő Mártírok pedig hátakba ütközünk minden átkozott napon.

Mennyi bőr, mennyi görnyedés, mennyi forma kísérti kigúvadt szemeinket nap mint nap! Szerzetes cimborámmal, a megvilágosodott, két naponta cölibátust fogadó Csuhacsepp baráttal erre akkor jöttünk rá – közös megvilágosodás – amikor éppen a dolgunkat végeztük a bolt mellett. Kirakják a portékát a bűnbe csábító bestiák, majd ránk fogják, ha beindulunk… Ebből elég volt! – jöttünk rá az utolsó cseppeknél. Boszorkányok által rángatott bábok vagyunk csupán, és undorító szépségük erre csak emlékeztet. Erre a közös megállapításra az utolsó cseppet követően rögtön kezet is ráztunk, és megfogadtuk: kilépünk ebből a velejéig romlott, hústulajdonosok által irányított társadalmi színjátékból.

Minden róluk szól, körülöttük forog a világ, azaz mi. Mára már bebizonyították, amit mindig is tudtak bölcs ősök: erre ők nem méltók.

És mindig sír a szájuk! Hogy mi a bajuk, az korbácsésszel felfoghatatlan!

Igaz, korbácsész nélkül is…

Ha nem lenne eredendően csapnivaló a hátuk, nem kenhetnénk rájuk mindenünket. A hát a legértékesebb részük, hiszen belőlük nekünk az kell. És ők is élvezik. Igen, ez így egészséges. Mit lehet tenni, ha a hátszolga is akarja? Meg kell tenni, és kész.  Ezzel minden igazi korbácsoló egyetért. Persze ott vannak a behódoló puhaszíjak, a korbács-szövetség árulói is, akik azt hiszik, ha ott legyeskednek, mi több, beszélgetnek(!!!) a hátasokkal, azok majd a korbácsuk elé vetik magukat…

Hol vannak már azok az idők, amikor minden egyes korbácsoló Igazi Eszményt követett, és egyetlen nyájhoz tartozott? Mikor egy Korbácsgazdaként undorodhattunk attól a hátastól, aki nem volt mozdulatlan, vagy éppen hangosan kínlódó?

Büntetlenül büntethettük meg őket – és modern idők azt igazolják vissza, hogy ők ezt szeretik. De az egyeneshátisták áskálódásai miatt már a szent korbácsos szövetség is töredezni látszik.

A korbácsolandóknak nincs lelkük, ezt régi-újatyák is kőbe vésték, a Csuhacsepp Szerzetesrend alapítóinak is ez volt a közös, tehát igaz látomása. Ez így igaz, így észszerű. Tudniuk kellene nekik is, hogy jó, mivel fáj nekik, holott minden normális ember tudja, hogy az igazság attól igazság, hogy fájdalmat okoz.

Szenvedésük, könnycseppjeik éltetnek minket. Mi pedig irányítjuk, életben tartjuk őket. Ilyen egyszerű ez az élet nevezetű profitjáték.

Szegény megvezetett puhakorbácsosok, akik még nem ismerik a korbácsoltak valódi természetét, azt szokták mondani, inkább próbáljak meg beszélgetni velük, és keressem a tekintetük. Még mit nem! A szemét én még egy korbácsoltnak sem láttam, szerintem nincs is olyanjuk, vagy ha van is, az biztos valami üveges cicomagömb lehet. Pár éve olyat is hallottam, hogy a tekintetükből sok minden kiolvasható, az pedig elvileg a szemből fakad… Igaz, nem volt már szomjas, amikor ezekről ömlengett Gagyilag Penge, a Hátpecér Bár kidobóembere. 

Ámde, mielőtt még kilépnék a társadalomból, még utoljára el kell mondanom: a legbecsesebb korbácsom akkor sem adnám, ha az utolsó korbácsolandó izgalmasan sóhajtozna érte ezen a romlott értékítéletű sárgolyón!

Ha én lehetnék a korbácsfejedelem, adnék egy pár csattanósat a csont és jóbőr rongyoknak. Még ha nem is érdemlik. Így is el vannak kényeztetve, azt hiszi mind, ő a legfinomabb hát tulajdonosa. Évtízezredek óta megengedjük nekik, hogy az általunk kitalált, működtetett, irányított társadalomban hasra essenek előttünk, de ők még egy ilyen egyszerű dolgot is képesek elrontani! Mivel képtelenek a logikus gondolkodásra és a magasabbrendű, távlati gondolkodásra, mostanság egyre többen lépnek ki.

A modernkori agymosás eredménye, hogy alig 9%-ra csökkent azon potenciális szépszutyadékok száma a korbácsolandók közül, aki ezt a foglalkozást választja.

Magukra vessen minden egyes háttulajdonos, ugyanis így a legősibb ösztönünkből, a szadizmusból jóval keményebben részesülhetnek…Magányosan dögledeznek majd életük végén, mert a magányos dögledezést mesteri szintre fejlesztő, rühes egyeneshátisták átmosták az agyuk helyét.

Azért maradt még néhány lelkes lelketlen. Még mindig jobb, mint a semmi – a hála hangos kifejezését pedig majd kicsikarjuk, mert az Igaz Korbácsoló félelemkeltés által éri el a kívánt tiszteletet.

Egyébként, ha éppen nincs, akinek hátát gyalázhatnám, fakutya-kötelességem kikérni magamnak ezt az üzletiesre silányított kapcsolatszemléletet minden Igaz korbácsoló nevében.  Nem vagyok én két lábon járó korbácsautomata! – a legtöbb cimborám egyetértő horkantása csak megerősít ebben.

Hát azért gürizünk, hogy feleslegesen szórjuk rájuk a Természet rendje, azaz a Játszma szerint járó legmagasabb juttatást? Csak a színes korbácsért vannak velünk…

Ha tagadják, hogy ez hajtja őket, az igazolja leginkább, hogy nekünk van igazunk. Érdeklények, büdös hegesek! Nagyítóval kell keresni azt, akinek az első sebzője lehetünk…

Ezekre a következtetésekre jutottam hosszas töprengéseim során. Most már tudom: nem volt hiábavaló ehhez a társadalomhoz tartozni.

Így, hogy meghaladtam ezeket, jogosult lettem tanításaim megosztására. És itt ragadnám meg az alkalmat, hogy meghirdessem a „Hogyan költs kevesebbet a hátakra?” nevű új, prémium kurzusom, amelyet bevezető áron kínálok korbácstársaimnak. Tudnod kell, Testvérem, a tizedik lépcsőfok elérése nem könnyű. Ha viszont eljutsz oda, egyéb dolgokra is képes vagy! Ha megugrod a magaslécem, lehetőséged nyílik személyesen találkozni velem, és vitathatatlan kérdésekben egyetértésedet kifejezni a legfelkapottabb csatornán. Ne feledd, a mottóm most is: Ne rájuk költsd a pénzt, add inkább nekem!

"...Ooddanézzenek, egy hamvas hát, hmmm...

„Szia te kis Cini, kuss a neved, elbűvölhetlek én is?”

Na, léptem is... A korbácsolatlan rondahátúaknak még üzenem:

Titeket korbáccsal sem piszkálna egy korbácsoló sem...Irigykedtek? Korbácsolódjatok meg!”

A cikk folytatásához előfizetés szükséges.

2024 második fele