A tudás kezdete

Mit tudhatok,

az a végtelenig nem ér fel,

Mit tudhatok,

az a perc csikkjében ég el,

Mit tudhatok,

az lecsepereg az elme ablakáról,

Mit tudhatok,

az az idők kezdete,

mi végig elszámol.

Mit tudok,

több mint a jéghegy koronája,

Mit tudok,

lenyúl a gyűrtnek hitt csodákba,

Mit tudok,

hogy nem tudhatok szépség-teljességében mindent,

Mit tudok,

a semmi addig halott,

míg a káosz csak a "nincs rend"...

Tudom a rejtett gőz-illatok

pulzáló füstjének színét,

Tudom, hogy szemem, e pilla-tok

a vak valóságtól kivéd,

Tudom, hogyan rezonál az egyetlen

bőr misztikus ritmusa, 

Tudom, hogy miért is létezik nyelvem

s abban a szó- s íztusa;

Mert nincs senki e roppant sejtelmű térképen,

ki ne tudná akár egy szeletét is kincseknek,

Nem akarom tudni, hol kezdődik légzésem,

és hogy hol kezdődik  a Tied.