Visszabontás

Megütközött tekintetek

szememet ismerik régen.

Mindenki falban lakik.

Nem baj, hogy ember vagyok:

legyen hát a fal kedvenc öltözékem.

 

Egykor még hontalanság lakott ott,

ahol ma jelzőeső köpönyege van.

Helyet tört ököl, tenyérré feszül.

Csak a saját kéz, csak a saját merész:

a félelem számára simogathatatlan.

 

Ki csak kifelé zsong, volna csak

az igazi személyiség?

Hogyhogy nem személytelen

hullámtalannak hagyni

az egyéniség tömény vizét?

 

Annyi kezdőpont vár itt, bent,

tenni tudás, megújulás eredője.

A "miért ne" a "miértek" kezét fogja.

Túl sok hatalmas apróság vesz körbe…

 

Falak ütköznek szokásosan,

kopog a fontosság éhsége.

Fal mögött jóllakott mindenki.

Fal mögül kilépek, mint mindenki,

akit zavar penészes énképe.