Rég nem ráncolta már így az orrát. A gyűrött nóziból áradó levegő elegyedett a piszokkal, kaptatott a légkör véráramában, és ez nem töltötte el jó érzéssel.
Igaz, most nem ő töltődik, hanem az a bizonyos koszveder. Mimikája egészen torz lett. Olyan, akárcsak a masszírozás - kellemetlen és gyönyörteljes egyúttal.
Aztán megsóhajtón felkönnyebbült. Ülését berekesztette - felállt - majd törölni kezdte bőszen.
És lehúzta. Egy pillanat... és i...nem!! Ez nem lehet! Még ott is van egy kis darabka, te jó... Verejtéke gyöngyeit igazzá csiszolta a tudat - még senki sem jött ki félig elvégzett munkával ebből a börtönhelyiségből.
Egyszerre csendes csobogás hangja és szappan illata vegyült a levegőbe.
Tisztult tőle a kéz is, és valami kerek dolog.
Fellélegzett, mikor végzett végre a dolgával.
Az igazat megvallva sosem szerette ezt a régi típusú, spirálos lámpabúrát tisztogatni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése