Perzselő hőjét hinti szerte a sugársavba vont tájék.
Horizont dobogása a Napkorongba kúszva átég
valami evilági, sárga végtelenbe. S az ég remegve
árnyékát veti az enyhelyes víztükörre - hogy életté ne,
de lehetőséggé váljék.
Karmazsin-magma tojás-képmása plöttyed odafent szét.
S a mennybolt mindig keretébe fogadja emlékképét
az egykor szebb korban sugárzóknak. (Ne menj még!) Van-e Holnap?
Kérdőjel hada olvad, porszikrákkal keringőzve porhad,
ma fehérebbek a pernyék...
Arany zamatát terjeszti szét erekben a nappal varázsa.
Fénye búsan izzik, hajója bár felszínen siklik, és álma
is csupán seb-ellensúlyozás. Képzeletvermekbe nem ás,
mélységet sirat a Látomás, de a halálban sosem más
az új ébredések vágya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése