Friss illatú, lila hajnalokon,
hol az eszme az érzéssel rokon,
az erő lágy árnyaival a reményindák
fákra tekergőzve, ahol az éj sem kiált
csillagaiért, csak békefuvalomból leng -
halk fonják körbe a világ hullt kelyhéből csent
szomorúság-esszenciát, s e néma roppanás
belevész a tátongó nesztelenbe, hogy ma láss,
ma jobban láss, mint amit a tegnapmocsár
süllyedéséből a jelenbe áthoznál -
s ebben a finom sziromnyi, üde létezésben
könnykövek görögnek le a szívszikláról éppen.
Könnyű lesz, hajlékony gyönyör a lélek,
ahol többé nem tokosodva ébred
az ember, újra telve lesz értelemmel -
- elé az álszikár sors bármit is seper -
e szépségben mélyen megbúvóval,
nem lesz már lélegzete hunyt sóhaj;
parány árnyak tükrében fel-felszikráznak
tekintetek, mikből párolog a bánat;
egyedi hiba Benned az egyetlen tökéletes,
bukás a legcsillagosabb ötös, így hát mélybe vess
pillantást: melyik az az irány, miből boldogan fogsz dobbanni,
s a pirkadatszirmokból reggellé nyílnak a csodák csokrai.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése