A félelem minden műve
kézhez nem méltó fércmunka csak.
Reszketéstől legyengülve
minden lélegzet beléd harap -
minden dobogás kővel sújtja
mellkasod kucorgó-lágy szövetét,
s a nevetés szilánkká szúrja
rekeszizmodat, nem lét így a lét.
Egésszé válva önhitcserepeid közt,
kipréselni a még megmaradt erőszikrát,
egybeforrasztva azt, mi régesrég törött -
figyeld meg ered roppant lüktetését így hát!
Az egyetlen, ami épség-érzetben éppen
megmarad, akkor is, ha belül rettegsz,
az véred csordogálása édes medrében,
mire gyülemlik egy bátor, egy szebb perc.
Egyetlen bátor perccel indult minden
ezen a keserves mesevilágon.
S lám, a valami, a minden, a nincsen
ki is sarjadt, lett valóság és álom;
Ha életszirmaid burjánzása a vágyad,
- hangodból nyíló dimenziók földre költözése -
ne nyomd el - fogadd el az egykori sebszárnyat,
csak azzal együtt örök valósulásod ösvénye...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése