Csillagvér csörgedezik az ég erében,
ami holtnak tűnt, most éleszti fel éppen
lelkendező nokturnális lények hada,
ez az eufória, és ez az éjszaka -
lehetne a végtelen a Napba vetve,
de akkor többet sosem csilingelhetne
sötét csengettyűk kontrasztot sebző fénye,
nem lenne a holdnak ily' hatalma, s végre
a fojtott remegések is feldobolhatnak,
felszínre jutva a mélyek az örök holnap
álmává csendítik a remény reggelét,
miként muzsika tappancsa, mi csendre lép,
úgy zendül harsogón a csillag, a vér, az ég, az ér,
a pezsdítő végtelen, a csengő hold, mi visszatér
minden alkony után helyére végül,
a Bőség szelleme csak éjben révül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése