Egy világ

Verssé hulló

falevelek

avarján a lélegzés

szépia szőnyegből szuszog felém

e rímevesztett tekintetekkel

teletördelt környezőben.

Hol árvultan fagyoskodik

a gőgösnek tetsző,

hol a szempár tavának

 rezzenetlenségét, 

mi hullámokká bontja, 

csak a viszály vihara;

és ahol 

a befelé fojtott tüskék

érthetetlen záporoznak kifelé:

ez a világ. 

De létezik egy másik lélegzés,

hol minden egybeér, s kedve kél

minden dobbanással újra szomjazva

a létezőknek.

E létezők között kitüntetett 

a Mi 

ősi ízleletű világa -

itt bandukolunk

ketten,

fénybuborék-burokkal

átszőve

a végtelenben,

jöhet bármennyi

csepp, mit savból hímeztek

fércelt szemek -

nem korog Bennünk a harmónia gyomra.

És hinni nem lehet, csak tudni bizonyosan:

rárímelsz valóságomra

pontosan.

... hosszúba pállott álmomból arcod kiránt:

ki más lenne, ha nem Te a világ?

Nem költői kérdés:

megválaszolható...

Világ vagy, amilyet utópia-mosolyúak

sem álmodhatnának szebbnek;

és beleköszönöm

 az egyre tisztuló levegőbe,

hogy szerethetlek.