Álmatag borzongás dallama suhan keresztül
csendek vérkörein, mindenkori ősz mába metszett
idején a zörgő magány múltszín festékbe mártja
a jelen lágyságába olvadt avart:
Ősz van.
Tik-tak, ősz van, időhegek lüktetnek, s lelkek karmai
elengednek valami rég elengedésre méltót, hol
falevélhamvak továbbélhetnek még gyógyírként
a sugarak emlékezetére:
Ősz van.
Fenség-fehérség felhőbefőttjei előtt még csuromvizes
ernyőkön bomlik ki a befelé tekintés zuhatag-kedélye,
frissül a nyári csömör, oldódik a határ pezsgőtablettás
testi létezők, s végtelenné lett lelkek vize között:
Ősz van.
Köd van, homály örvénylik pompában, burkolódzik
az ismeretlen világának megannyi fejtésre nem váró
rejtélye, csípős csodák levegőjébe füstölög a tudat, ősz van,
sokszorozódnak esélyüres lapok; az ősz: halott -
Tél lesz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése