Egy újhozó naplójából

Tudom, miért születtem ide.
Tudom, mivel járhat az, aminek bevégeztetésére termettem… Hozzá fogok járulni, hogy ezen a Földön a tudat jelenlegi állapota megváltozzon.
Írhatnék tudatszint-emelést átlagprófétai fennhéjázással, és talán úgy sem járnának a szavak vészesen messze attól, amit kifejezni készülök.
Mégis… Most valami más következik, így a szavak sem a megszokott mederben kell hogy csordogáljanak.
Ami most zajlik itt, az a biztos pusztulásba vezet.
Új igék kellenek!  Meglehet, megszállott vagyok. Egy optimista, jószívű őrült.
Kinek a kedvéért tagadnám?

Minden percben fogalmazom, érzem, és újragondolom: a pöffeszkedők kora lejárófélben.
Az emelkedési vágyból önemelési képesség lesz. A magány remegéséből csillagok társasága integet majd. A mennyiség szellemébe minőség vegyül. Az elcsépeltnek hitt fogalmakat nem várt életérzések itatják át.
Új fogalmakra való fogékonyság berreg fel emberek tudatában. 
A kézzelfogható javak cseréje a mindennapi kenyér-persely mellé kerül, a mindennapi kenyérség alapja a kultúra vérkeringésébe csordogál barbáreszközök vérgyára helyett.
A gyártószellem mellé alkotószellem lebeg fel. Minden mohóságot felvált a jóllakottság.

De mindenekelőtt: a szadizmus húslegyének szelleme szépen-lassan elveszti táplálékforrásait. Nem vicsorog többé az a félelmétől rettegő, kifelé áradó szempárok tájára, és nem rángat többé végtagokat sem. Mindenki ráébred: csak elhitette, hogy tud vicsorogni, a húslegyek ilyesmire egyébként sem képesek, szellemük is aligha van.
Az ember viszont képes elvonatkoztatni, ha szellemét élőnek hagyja… Vagy ha kell, feltámasztja.

A humor újjászületik. Iránya a tartalom áramlása és nem a személy lezártsága felé mutat. Egyebekben pedig iránytalan, élethelyzeteket átszövő, nyúlékony fonál lesz.
Mindennapi nehézségeket old fel a humorsav, konfliktusok amorf alakjai komikus alakot kapnak. Nem harapódzik el, ami épphogy vakkantásra méltó. Ami vakkantásra méltó, lényege szilárd, így lényegében megugathatatlan.  
Nem félik emberek az ártó szándékúakat többé. Meg volt kötve eddig kezük: íme az olló, vágom is már!
A dominanciának befellegzik.
Ugye milyen más így a levegő?

Az öndetermináció fogalma vaskos könyvként zuhan a tudat talajára.
Alig várják majd kezek felett a fejek, hogy fel lehessen lapozni!
A külső muszájból belső késztetés 'kell'-je lesz. Íme, egy új szó, dobom is, halló, csak tessék: kelljesség.
A minden és a minden egyes megkülönböztetésre méltóvá válik.  
Minden görcsöt kisimít valami. Talán még nem hallani, de már halkan zördögél. Zördögél... Ebből szóvicc is lehetne, de inkább nem írom le. Leírták már épp elegen előttem.

Minden pillanatban élem és látom előre: új világ jön.
„Milyen megmosolyogtató!” – mondják egyre többen a gyarlóságnaivokra.
Ha kell, a világ legveszélyesebbnek mondott zsarnoka elé állok. Ha úgy hozza a sors, vakmerő leszek. Nem kultuszért születtem e világra, hanem örökségért.
A szellemi iszonyatok minden bugyrát végigjártam már. Ők is, akik szenvedéssel sújtanak másokat, meg fogják látni, mire is képes egy szempillantás ereje. Alaptézisem itt: minden egyes élőlénynek van némi pszichéje. Nincs az a két lábon járó, hús-vér zsigerszobor, akinek tudatán ne lenne ott egy akár halovány repedés is. Repedés, ami több, mint remény, kevesebb, mint kegyetlenség. Valamikor képes lesz minden kegyetlen felülemelkedni. Van igazság, lesz igazság. Ha másért nem, a változatosság kedvéért.

Ha kell, szenvedek, kínlódok, küszködök. Ha mégsem kell, az már kétségkívül hírnöke lesz a közelgő újnak.
Félelmemen túlnő ez az elhívás, ez a Feladat: hogy megtörhessem azt, ami megtörésben törhetetlen, és valamiféle újtörhetetlenséget mutassak be.

Hogyan fog ez történni? Megtörténik-e egyáltalán? Nem kísértem, nem sürgetem. Ha marad folyamat, annak kísérője is lehetek, nem baj, ha nem zengik nevemet felszabadult ünnepélyeken, sőt.
A senkiség tudata nem nyomaszt: onnan már csak növekedni lehet…

Amíg élek, (addig biztosan) ott lesz minden figyelmem, kiáradóm, levegőm, hogy ez a hely érettebb és varázslatosabb legyen. Mindez nem elvesz belőlem. Sőt.  Inspirál és bőségesebbé tesz a tudat, hogy ez az én életvállalásom.

Hatása lesz annak, amit örökül hagyok ezen a bolygón. Félelmemen túlnő a tudat: azért születtem ide, hogy tegyek valamit a lehető legjobbért. Belátásból cselekszem, kockázatokra felkészülten.  

Nem tudok lenézni senkit. Nem tudok felnézni senkire sem.
Ha kell, a leggonoszabb emberrel nézek szembe, én, a csillagrajongó. Ha kell, csak művészeti alkotások gubóját bontom ki a térbe. Ha fülekbe talál, szemek mögé pattan szikrája, az úgy lesz rendjén. Ha nem így lesz, nem tekintem sikertelenségnek.

Tudom, miért nem születtem máshova, másik korba… Másik nyak fölé. 
Akárhogy is: emelt fő árnyéka kísér mindvégig.

Tudom, miért születtem meg.