Míg vagyok

Nekem még eszembe jut a felfoghatatlan,

mindig, mikor kidobban a hiány a térbe,

mint össze nem találkozó cseppek az ablakon,
beteljesülésüket félszegen remélve.

Még hallom, valami igazabb idősíkból,

ahogyan pörölt Belőletek az élet,

mégis, Ti voltatok a békére rányugvó,

napjainkba hasonuló tükörképek.

Még látom azt a mosolyt, mi derűvajjal

kente nehézségek kenyerét,

hangotok és szólásotok igévé lesz,

s egy ige nem hullhat szerteszét.

Már nem érzem, rég nem, a rendültségben:

bármikor is tűnhettetek ködbe.

Egyetlen, aminek tényét tudhatom,

hogy lesztek, míg él e szó: mindörökre.

... még balzsamoz az a tudat: majd valahol, majd

valamikor ismétbe ragyog mozdulatotok.

Ahogy az érintés, az illat száll, úgy várlak

 Titeket, míg élek, míg hullok, míg lélek vagyok.