Felemeli

Álmainkban, ahogy a végtelenség jár-kél,

úgy rezgeti ébrenlétünk húrját a vágy-szél,

ez a legszebb hang, nem is muzsikálhatna

vibrálóbb szikrát a fuldokló árnyakra

a lélegző vér.

Pezseg, hömpölyög, bugyborékol ez a nedű,

élet színébe oltott, lüktető hegedű;

felhangzik, felhabzik, akár hulló hajnal,

csodák csendjére aléló varázslattal:

lám, ez a derű.

Az örök láng mindig oltja a sebeket,

jajduló bőrrétegeket bár perzselhet -

a gyógyír is ő, felszökellő, aranyló,

remények zárjából felkulcsoló ajtó,

hála fémjébe gravírozott tett.

Ahogy járnak-kélnek emberekben az utcák,

ahogy a madarak magukban az égboltot tudták,

ahogyan küzdünk, kiújult egészséggel,

úgy ragyog mélyen csillag nélkül az éjjel...

Felemeli a sötét súlyát.