Miért épp én láttam együtt megöregedni az érzéseket?
Mindegyiknek sok párja volt, de mindegyik igazán
csak egyet dédelgetett.
... szeretett, hallgatott... ébresztgetett...
A pillanat, ahogy ráébredtek,
kinek ki a párja,
az a pillanat volt,
melyben csendig vérzett
az Ige hangnélküli igazsága.
... nem ez volt a szellem kihaltsága ...
... inkább patyolat csendek tánca...
Együtt őszült félelem a bátorsággal,
s ellentétébe rögzült
minden érzés, s minden árnydal
fényvénákba csörgedeztette
szólamának egyetlenét.
... gyertyalángját súgta át a nemesebb fáklyába...
... véste társát erekbe... fellobbant a lét...
Majd, mikor kínzó horzsolásban széjjelváltak,
... továbbszálltak... messze vágytak...
szép káoszból lett a kaotikus, embertelen
emberiség.
... Miért épp én keresem még mindig
az egészből kivált végtelenét?
... az őseredő jóság alig- jelét?...
Az Egyet, sokszorozhatatlan valójában.
Csak nekem nincs halott társam - mert élő vagyok én is;
lehetek, minek születtem, és rendeltettem -
gondolatnyi fény is, de sötét érzés
szintén.
... nem a kimondható és osztható szintjén...
Egy közelgő, csöndsebző,
világelőtti
visszatérés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése