Érzed-e?

Lepelfinom füstök szállingóznak, ahol

a túl és innen összeér,

vissza nem néz a szellem, fölös szavakból

a némán igaz ködbe tér,

én érzem - te érzed-e? Az éjgyökérből nyíló

világok suhanását,

mikor egy régi hajnal emlékét gazdagító

szélrezgés épp most jár át?

Mondd, gondolod-e, véletlen lehet, hogy minden, mire

tapad érzékeidnek csápja,

nem tüskés, nem taszító jelenségek egyike se, 

inkább egy homályselymes vágta?

Bántó már e szépség, mit földöntúliság nélkül

észrevenni nem lehet,

miért lapoznád a létezés könyvét, ha végül

könnyek röge betemet?

Tudod-e, nem születtél, véged sem lesz -

alkotóeleme is vagy a Kezdetnek?

Világ vagy te, örök koldusként reszketsz

békemorzsákért, mik túl távol lebegnek?

S az Út-göröngyös korcsolyapálya, amin siklasz,

bukdácsolva oly sokszor,

olvatag víztükrén a tieden kívül nincs arc,

mégis társ vagy valahol?

Áttűnő tekinteted más íriszbe hajló,

tereken túlnyúló pályasugara,

porszem tudatába fásultan belealvó

a sosem álmodók kétes nyugalma;

Itt és most - érzed-e? Valahol végtelen

 a tudott ködös állandó talánya.

Kérdezni szép, belenyugodni éktelen -

égbe visz-e a fejlődés halála?