1.
(Talán csak a képzeletem
játszi mámora,
hogy létezésed lehetett...
Talán nem is élt soha árny hona,
csak végesség kagylójából
széttört
szeretet -
ami újjáfonódva már nem e világ
csillagtalan lepedője alatt lélegzik -
Nem, ezek a fel-felbúgó melódiák
más lélektájak csendjét sebzik.)
2.
Hol felszakad, ott megmarad
a gyász hegek ígérete nélküli,
Rólad álmodó sebe.
Mondd, miért nem mondtad ki
minden szavad,
ami sugárszemeidből ébredezve
még benned volt mélyen,
talán eszmetolmácsod - ajkad által
- a lét és a gondolat -
új életet csiholt volna beléd...
Míg éber a tudat,
addig nem álmodunk létezést...
3.
Dőre vágyálmok mi lett volnákba
robognak megállíthatlan bele.
Örök arcodnak egyetlen ránca
kisimult álmod lobbant keserve...
De nézd! A remény még gézt
tekerget egykedvűen vérszín
bánatomra,
még találkozhatunk, hol nem téped
kettőnk kötelékét
milliárd atomra -
hogy sose ismerjem fel azt a Páratlant,
ki Te voltál...
Élelmes csel, de nem fog sikerülni -
nem fed homály,
akárhogy is burkolózol,
akárhogy is sugdolózol -
Még egy perc... Csak egy!
De nem...
Miért?...
Miért?...
Eltűntél, nem szállsz, nem hullsz,
holtodban sem gyúlsz
gyertyaként.
Még hiszem, hogy lehetsz -
semmilyen isten
nem
fújhat el
egy napfényt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése