Idézetcsokor tőlem VI - Prózák III.

 "Kint, a világban hatalmas pelyhekben kezdett el szakadni porcelánpihék tömkelege: a hó.
Volt olyan, aki harmincéves elmúlt, de még sosem látott ilyet.
Megsokszorozta magát Hópehely. Mindig, mikor túlzottan nagy érzelemhatás érte - akaratán kívül esni kezdett. Így működik ez a hálátlan halandók világában is egyébként: ha ő nem dönt, dönt a világ. Valahogy mindig van. Valamerre is. A változás pedig? Szárnyakat bontogat a legmélyebb gödörből"

/Télbeszédek I - Hópehely-dilemmák/

 

 "És bárki átszakíthatja az ítéletek célszalagját, függetlenül előző mentalitásmorzsáitól.
Akár idealizálva teremt valódi arcot, akár húsba váj a még csupán derengő részigazság ködén túl valami meg nem született ténylegesség sejtelme benne, akár a szerepbőrnél akad meg és arra fújtat, mint egy bolháktól hócipőtelt macska -  a lényeg, hogy hű maradjon az emberséghez - mindig.
Az pedig, hogy mennyire emlékezetes, majd eldönti a csontok utáni lépkedés ritmusa - az utókor.
Újrakezdeni bármikor lehet, aki tegnap még erre esküdött, ma már csak arra fog esküdni, hogy nem esküszik semmire. Csak magára az életre, elvek nélkül, kristályosult szívvel.

Mindig rácsodálkozom, mennyire gazdag is lehet lelkiekben egy ember. Táguló tárház a lehetőségek mezején. Ragyogó réteghalmaz a földiség palettáján... Ám a legszebb az, ha mi hozzuk ki belőle az addig nem is tudott értékeit"

/Ragyogó rétegek/

"Itt-élet és ítélet.
Van-e kapcsolat?
Csak ha úgy döntesz.
Szeretnél élni?
Csak ha úgy döntesz.
Semmi sem kötelező... Még dönteni sem.
Csak akkor ne csodálkozz, ha abban a bizonyos lepergőben egy olyan filmet látsz, aminek vászna elől sorra távoznának a nézők. Ha lennének.
[Tiszták már az edények?]"

/Jó étvágyat!/

 

"Nekem nem az elmúlás az ősz, nem az.
Éppen, hogy valami merőben üdítőnek a kezdete!
A forróság nehéz szagú sarának légfrissítője, az időtlenség kezdete. Az ismeretlen csodáinak kilincséhez éppen, hogy a hidegben nem fagy oda a kezünk. Felolvad valami öröktől való, szép végesség: az élet"

/Nekem nem az elmúlás/

"Ha egy fiatal meghal, virágzását temetik, és talán, valahol új virágként nyílik.
De az idő világában csak eltávozik, s az életébe rejtett kód, miáltal felnyílhatna a jövő megannyi lehetséges eseményének cifra kapuja, egy sírkőre vésett időintervallummá változik.
Lezárul valami végleg, hiába a kozmikus holnapok ígérete, akár más életben, az a szerep, az a bőr hamar mállani látszik.
Mégis, itt vagyok, nem látjátok? Hát hogy is látnátok...
Lemeztelenedett valóságomban a föld alatt kezdek szabadulni bőrmaszkomtól, két világ közt csellengőn pedig gondolat lettem, őserejű, tiszta, tovaterjedő esszencia, ki beleivódik a megfoghatóba... de ha kell, a megfoghatatlanba is.
Szavaim az érintetlen égbe vésem, Ti nem látjátok mégse, csak a fellegeket...

… de én most vagyok a legélesebb sugár! Kaptatok keresztül lelkiségek vérkörein, és átszövöm életenergiával! Meghaltam, igen, felfogtam – és most értettem meg igazán, mit jelent igazán élni!
Ott vagyok, ahol akarok, csettintésnyi világ csak ez a szellemlét.
Már tudom is, hogyan születek újjá... "

/Felfogni, hogy meghaltam - Az ég naplójába vésett szavak/



"Ahogy a víg sugárpihék pillanatról-pillanatra Nappá szerveződtek, minden, addig mély álomban nyugvó rejtélyes mosolyívet gyűjtött szája köré. Álmukban mosolyogtak a létezők! Mert bizony, ha immanensen is, de a Nap előtt is kavarogtak az őskáoszban a mindenek: lehetetleneknek tűnő lehetségesek. A legelső erőfeszítés a világon az volt, mikor világra nyílt a kozmikus szemhéj, és bántotta is jócskán azokat a kis pelyhes, vörhenyes, vizenyős, duzzadt tekintetpárokat a Nap aranyló sálja: a legelső sugár.
Ahogy mai napig telik-múlik az idő, úgy válik a nem-lehetből lehetté az addig elképzelhetetlen. A Semmi bölcsőjében valójában minden ott ringott -  de a Nap volt az a mozgatórugó, mi kipenderítette a kényelmes babusgató hullámzásból a lelkeket: "Tessenek felkelni, ez már az Élet!"

/Színregék III - Citrom, narancs, barna/

"Barna bogyók pottyannak a büszkeségre. Kit érdekel a felhajtott fő, ha az újra cinkosan csillanó mosoly adja a legfelszegettebb fej esszenciáját?
Külső, poros szemmel naiv vagyok - de nem az a naiv inkább, aki csak azt hiszi el, amit láthat, amit lát a tömeg, ez a nagy csalódásmassza, s a bizalmatlanságot beléplántálja?! Mert bizony, ebben élünk.
Igen, kételkedem - örök Luciferke vagyok én!
Kételkedem abban, hogy az ember rossz, hitvány; kételkedem abban, hogy a haszonelvű gyakorlatiasság több a szívnél és a képzelet világroppantó erejénél; kételkedem... a Rosszban!
De Benned soha!
Mert megőrültem"

/Megőrültem/