tombolásba halkult olvasója.
Nem kiáltja világba, milyen élményt szerzett,
de látni: másképpen néz a Holdba;
más csillagok sebzik fel a megszokottság
kékbe pecsételt égszövetét,
tudja ő már jól: a nap-és a holdvilág
nem lehet már ugyanaz, mint rég,
hiszen minden szó új ereklyét suhint
világérzés ládáiba,
mint végtelen vízből kimert egy csepp, mint
hószín holló, olyan ritka
az az Olvasó, aki iniciálék szépségének
érzését a könyvön végighordozza,
túlhatol a külsőn, az elsőn, és e sugárzó révnek
élő emlékét önmagába fonja.
Kibontva minden idők legfelkapottabb lapjainak
titkát, mit a talmi szél nem fúj sosem tova,
s ahol a könyvgerinc megtörik, ott be friss tartást iktat,
utolsó oldalra méltósággal lapozva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése