Fellegpárna alá rejtett kincs, az vagy,
mi újra leszületőknek ajándék.
Földre hullnak hiábavaló szavak.
Én tudom, tudhatom, hogy valahol élsz még.
Gyermek vagy, új fénymassza valamelyik tájon,
a kezed még érzem távlatok homályán át,
bármily játékért sóvárogsz is most, én látom,
ahogy szemráncmedredből könnycsermely csordogált.
Ha megvakulna minden valaha lélegző látó,
- ébenbe borítva pillantásokat -
Te lelkesítenéd át azokat a titkon vádló,
már befelé sugárzó szempárokat.
Nincs is bűn, nincs a létnek körforgást vergődő foglya.
Csak a temérdek megélhető Ideát
ittlét-illattá nemesítő viszonylagos forma -
nincs angyal, ki e világba ne lépne át.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése