Jégharmatot kortyol a szétperzselt bőrű,
gondolatban már rég szaténhűs vizeken evez.
Télen ám a láng a leginkább gyönyörű;
ellendallamát zokogja vissza minden lemez.
Sebző sóvár, érdes vágyakozás
ráncain megtörik egy kérdés-sugár -
az elégedett miért is a más,
s miért az alap az, aki lanyhult vár?
Kinek vágytól elvérzett mély szövetén
nem csendül fel révharmónika hangja soha,
miért is várja, hogy az óhajszikrás remény
beteljesül magától, küzdés nélkül kongva?
... és minden építő ábránd mértékkel lélegzik,
és nélküle fuldokol a betonhorzsolta tudat.
De hiányhalomtól eljutni teljességekig:
annál szebb valóságot egyetlen álom sem súghat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése