Hol volt, hol nem volt, de leginkább lehetett egy szétfeszítő erő. Mielőtt az egymásban alvó föld és ég neve és létezése nem volt tisztázott, minden - miként az előző fejezetből kiderült - fekete volt, fehér és szürke. Ekkor a legelemibb színek valóság ereibe vésték magukat, úgy ébredtek hirtelen fel. Úgy hiszem, de leginkább tudom, hogy a világ legnagyobb és legszebb kérdése a 'miért'. Milyen erő és legfőképp miért döntött úgy, hogy lesz világ? Mindenesetre lett, és a hol feketébe hajló fehér, hol a hószínbe forduló ében szín szürke füstöt lehelt a kulcsra, miáltal a dermedt kulcs felolvadt, s kinyitotta a legnagyobb Ébredés zárját.
Nos, mikor felnyílt a legelső Szem, kettévált ég s föld. Álomszín lett az ég, valóságszínű a föld.
Manapság - úgy cirka több, mint emberésszel felfogható idők óta - minden egyes éjszaka emlékeztet erre az egységre. Ilyenkor ugyanis a föld lelke felszáll a magasba, hogy elegyedjen hűs fuvalma a napos ég forrójával.
Így lett a kék. Mikor az ég színéből kivált, keletkeztek az Egy Lélekben - a legeredőbb belső birodalomban - az álmodás, a szellem életérzései. Ezek később a létezők lelkébe duplikálták visszmásként magukat, hogy minden lelkes és élő és mozgó legyen e világon.
A transzcendencia színe, melynek jelentése: túl körökön. De van-e túl körökön? Ami belül van, nem az-e a bensőségesebb, nemesebb, tisztább? Hogy is van ez a belsővel és külsővel?! Hát mindig van túl? De akkor, ha ez így van, akkor a megismerhetetlent kergetve - sosem érezhetjük teljes mértékben itt, a Földön át - a transzcendenciát? Ez nem lenne igazságos... Az igazság lehet ideát is! Különben miért döntött volna úgy a Titkos Tanács - egek kékjét ideákként magunkban hordozva - táplálkozhatunk az éteri szellőkkel, alkotásba bocsátva főnket? A megsejtett végtelen, a sóvárgás örökké tartó kínja nem vezet boldogsághoz! Márpedig az élet - ami ez esetben földi - lényege ez lenne... Igen, ez a Kék rejtélye.
Amikor a földet először szúrta meg élőlények hada, titkokzatos, pírba vont nedű kezdett el belőle csordogálni. Ez volt a világon a legelső vércsepp. Egy egész napra vörhenyes vértükörben látszódott az ég, a fellegek is bíbor köntösben tetszelegtek.
Minden év telének épp közepén, megismétlődik ez a jelenség; igaz, ekkor kevés emberszülött láthatja, hiszen csak egy-egy pillanatra villan fel, meg is áll egy pillanatra az idő, de ezt földi szem nehezen vagy egyáltalán nem érzékelheti... Egyébként is, télen nem sokan merítkeznek a táj szépségében, legfeljebb a Titkos Tanács legelvarázsoltabb kiválasztottai, akik emberi nyelven művésznek nevezik magukat.
Úgy hozta az élet, hogy a halandók ereiben is hasonló nedű csörgedezzen, így a szenvedély is ehhez a színhez fűződik. Mikor elönt a hév, és pírködös felhőbe burkolózik fejed - akkor érzed a piros spirituszát.
A föld, mely több milliárd élőlényt tart meg - az ég a könnyedebb szellemüket, de azért neki sem könnyű - végtelen erejének szimbóluma ő. Ő, a piros. Ha kifakad, tél közepe tájékán, az is csak azért van, hogy hálát ébresszen a lelkekben. Mert bár nem látja szinte senki e földszivárgást, azért érzi. Majd figyeld meg: tél közepe táján, akár van hó, akár nincs: hirtelen valami erős hálaérzet lesz a semmiből rajtad úrrá. Ez a piros. A növények - például a klasszikus vörös rózsa - még magukban hordozzák örökségét, s ők hallják és értik leginkább, mit is suttog a föld.
A föld vére azonban olykor keveredik az ég kékjével, különösen szeles napokon. Ekkor betekintést nyerhetnek a Titkos Tanács elvarázsoltjai - művészek, misztikus gondolkodók és egyéb álmodó faj - a megismerhetetlen világ egyik ablakába.
Amilyen szerény virág az ibolya, olyan titkokat tud - és nem kicsit bátor. Ő vállalta ugyanis magára, hogy magán hordozza a legrejtélyesebb színt képző lilát. Nem csekély feladat egy apró virágtól, ugye?
Ő a lila. Az érzések homályán hömpölygő tudás legtitkosabb zuga.
Megfoghatatlan, de ha leszakajtasz egy ibolyát, Tied lehet. Ha megöntözöd - Te leszel az övé.
Kifinomult csendek napjain, óráiban lehet őt igazán megismerni.
Véletlen alakult ki egyébként, még a Titkos Tanács sem tudott róla, nem is tervezte, hogy lesz.
De a legkülönlegesebb dolgok mindig hirtelenek.
Így lett a lila - és lesz is - míg világ a világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése