Ébredésünk magasba dübörgő példaadás,
minden napfény hasonló, és minden csillagéj más,
szívpatáink csak a sötétben suhogva dobognak,
nincsen törékeny múlt, nincsen holt holnap.
Most a legszebb a hold, hörög a messzi reggel,
zabolátlan, forró erők gyülemlenek fel
bennünk egyre - az a sejtelmes lábnyom
csak a mi valóságunkban nem álom;
nem álom többé, mit a halk sugallat belerajzolt
ihletünk illó lepke-anyagába, s gátat tarolt,
hogy várva-vártan, és így végül
az Alkotás testébe szédülj.
Te, aki már túlhordtad a felnőtt-létet,
és ráéledtél: csakis a vadság éltet:
zsenge, nyers, ősibe szállt igazság,
csak az örök fejtvények titka vág;
vághat arcul, s ne feledd: lehetsz Vadló,
ha szeretnél, ha ágad arra hajló,
merre szeretnéd, nem vagy hallgatag ág,
legnagyobb felelősség a szabadság.
Vér bizsereg, zsong a tettvágy, lesz mégis
hajnal is, reggel is, s perzselő fény is,
mikor a fölös kettős ég
egymás hajába végre nem tép.
...lelked megfejtheted, ha most velünk tartasz,
csak hallanod kell, mit felszínen nem hallasz,
csak higgy, csak öleld át sejtemlékekig önmagad -
ekkor értelmét veszti a harc - amiből fakad
béke vetülése, és nem lesz többet szabadért-csata,
alappillérről nem beszél senki, csakis az Éjszaka...
És csakis a Hajnal, nincs vége sosem a körforgónak,
ha hiszed, hogy halhatsz, tudod, mit düböröghet a Holnap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése