Automatikus.
Aki a saját igazát mondja, tiszta meggyőződésből, az őszinte. A mindenáron-megmondás simán összekeverhető az őszinteséggel. Miért is ne tennék, ha alig észrevehető a különbség? Nem számít, ezen megmondóknak odaillő-e véleménye, vagy építőleg hat-e, milyen formában és szándékkal mondja el: őszinte, tehát automatikusan igaz ember. Mennyivel kevesebbek lennénk annak tudása nélkül, amit a mindenáron őszinte emberek gyémántfokozatú megfigyeléseik által tudattak velünk! Nélkülük nem is vettük volna észre külsőnk jellegzetességeit. De komplett személyiségünket is ők azok, akik húsz perc után kiismerik.
És az is micsoda szerencse, hogy egy másikról szóló tizenöt éves sztorival gazdagabbak lettünk – hiszen egy ember nem változhat. Mi sem visszük túlzásba az önvizsgálatot, és mindenki magából indul ki úgyis.
Apropó: ami kutya, abból automatikusan nem lehet szalonna. Tehát, ha szalonna nem lehet, a kutyaságában rejlő értékek minősége csak egyféle előjelű lehet.
Aki ritkán dicsér valamit vagy valakit, és egyszer mégis megteszi – automatikusan kőbe vésett igazságot mond. Ama kőtábla felé egy glória is kerül. Nem átlagos glória.
Aki ugyanolyan vezetéknevet visel, mint egy neves ember, és ez bizony rokoni szálak miatt van: ő már csak felkapaszkodott lehet. Ha nem tehetséges: hogyne! Hiszen senki sem tagadhatja, hogy manapság nyomós oka van annak, ha valaki bekerül a köztudatba. Kiemelkedő teljesítmény. A rikító neonfény nem süt csak úgy akárkire. Azért már valamit fel kell mutatni.
Ha tehetséges, nos, akkor sem futott volna fel saját erején.
A hátszél abszolút egyenlő a törtetéssel. Bizonyítás, teljesítmény, igazoltság? Hisszük, ha látjuk, és látni is fogjuk, hiszen nagyon jó a szemüvegünk. Elveink vannak, és a terítéken lélegző vadhús mindig ugyanazzal az üzenettel bír számunkra.
... Hallottad az új hírt? Még gőzölög.
Nem ehetjük szépen azt, amin csámcsogni is lehet!
Ennivaló kis szóbeszéd ez is!
Ezer és ezer éve van valami úgy, ahogy, ami mások eltiprásával jár, vagy egyenesen arra épül? Sebaj! Dörmögő hangján Zeusz is megmondta. Aláírások teszik becsessé dokumentumait!
Patinás épületekben is megmondták a hangszálak szakértelmével rendelkező tekintélyek!
Egyidős egy elgondolás a neandervölgyiekkel? Régóta van az úgy, jól van az úgy.
Mi sem természetesebb.
Támogassuk hát az időgépes utazás során elfáradt eszméket azzal, hogy állításaink során meg sem kérdőjelezzük, egyáltalán mit keresnek ők még itt.
Éljen a fejlődés!
Ezer és egy baromfi kukorékolja és kotkodácsolja ugyanazt? A Kiemelt Baromfik kutatása is azt támasztja alá, hogy így és úgy van? Megmásíthatatlan, így is marad.
Igaz, hogy a sors, a genetika, és egyéb vésetek megalkotója előfordul, maga is egy a baromfik csoportjából; viszont ez is csak azt igazolja, hogy baromfi és papagáj eredendően egy kutya.
Vagy éppen ellenkezőleg.
Nagyon kevesen csinálják. Éppen törvénybe nem ütköző, az egyéb káros hatás meg úgysem kimutatható, kézzelfogható. Támadjon támadhatatlan kedvünk lefényképezni a végtermékeinket! Galéria és közönség, vagy éppen előfizető tartalmainkra úgyis lenne.
Azt a fájdalmas elfojtást, örökös hiányérzetet, amit az egyéb tehetségeink közzététele iránt érzünk, majd túléljük valahogy.
Nagyon kevesen gondolják. Extrém és szélsőséges, így automatikusan vagány és különc. Hihetetlen erő rejlik abban a barázdaságban aranyérmes agyban, amely ezt egyáltalán képes volt kiötölni! Még szerencse, hogy hozzájuk is tartozhatunk.
Ha mindezeket nem kedveljük, még mindig csatlakozhatunk a 'minden viszonylagosok' táborához! Ha például örömet szerez a káröröm, és az a másik viszonylag megérdemli a legrosszabbakat – egyéb cselekedete karmikus okánál fogva – akkor miért ne lehetne az éppenséggel a legszebb öröm? Gurgulázó rubintkacagás kísérje azt, aki életében követett már el hibát!
Kit érdekel, hogy a valóság gyakorlati síkján ez az eszme a többi emberre káros is lehet, akár életüket követelve, ha egyszer egy közülük bűnös? Úgy kell neki. Úgy kell nekik. Viszonylagosan mind megérdemlik.
A gazdag emberbe, akik szerelmesek, azok automatikusan nem szerelmesek.
Azok a szívalakú szempárok automatikusan pénznemet öltő szempárrá alakulnak.
Akinek vagyona vagyon, automatikusan szerethetetlen lesz. Hiszen a kettő nem fér meg egymás mellett.
Ami a nullát, és az egyet meghaladja a számsorban, az automatikusan gyanús.
A szókincstárnokok, azaz választékosan beszélők automatikusan minden igazságot lefedő igazakat mondanak.
Aki nem magabiztos a retorikában, az ássa el magát.
Helytelenül mondta, tájszólása van, netán érzi a súlyát a helyzetének, és ez látszik is rajta? Köveket rá!
Netalántán felvállalja, hogy még nem tud valamit? Máglyára, de azonnal.
Minden "nem tudom"-kukac alázatos kúszással kell, hogy felnézzen a "mindent tudok" fejedelmi lombkoronájára.
Ami látszik, az automatikusan létezik. Ami nem látszik, az automatikusan nincs.
Akinek rend van a fejében, automatikusan normális. Mint ahogy egy hokedli és egy váza amúgy is nehezen akadnak össze, úgy két szál gondolat sem könnyen gabalyodhat egybe – de a rend az rend, mindennek a lelke.
Az üres térben keletkező visszhangnak úgyis minden egyes esetben egyéni a forrása.
Ami vagy aki rejtélyes, bizonyára különös, különleges.
A sűrű, lila füstölgés automatikusan nemesen megmunkált, magasztos, nem–mindennapi értékeket sejtet.
Olyan titokzatos, hogy nem minden ember érdemli meg, hogy időt szánjon mibenlétének kutatására.
Olyan megközelíthetetlen, hogy csakis gigantikus kincseket hordozhat!
Legfeljebb félúton lehetünk felé, hiszen a jéghegy is hatalmas, a kőszikla is az – a misztikum pedig hatalmas hajtóerő.
Nem számít, ha délibáb, jó benne hinni, hogy akár most az egyszer szivárvány is lehet.
A falba rejtett ereklyék anyaga olykor maga is a fal anyagából van – de kit érdekel?
Ami figyelem felénk irányul, az elől automatikusan menekülünk. Nagyon helyes! Hiszen milyen kétségbeesett, szánalmas lélek lehet az, amely rokonságot érez a mi lényünkkel? Szegény pára! Még homály se lengi körül.
De ha arra, arra a csillámporos köd mögött rejtekező valamire akár egy pillantást is vethetnénk...
Sőt! Van még ezen túl is. Aki nem olvasná tovább, az inkább most ájuljon el.
Ha még meg is mutatná nekünk magát teljes pompájában, és felfedezhetnénk, meghódíthatnánk, és, és még ki is nyitná előttünk belső lényegét, kincseit?!
Olyan riasztó lenne, hogy ilyen megtörténhet... Jogosan húznánk fel akkor a nyúlcipellőt.
Egyébként a nyúl cipője a legkeresettebb márka szerte a világon. Igaz, már nem is a gyorsan gyarapodó nyulak hordják a legtöbben, hanem a gerinctelen élőlények csoportjába tartozó egyedek.
Automatikusan.
Aki az automatizmusokat, előítéleteket iróniába burkoltan adja elő: az automatikusan mindent átlát.
Automatikus válasza a szerzőnek erre: "Nem."
Amely rész igaznak tetszik, azt el kell ismerni. Amely rész nem, az bátran elemezhető.
Talán mindannyiunknak van néhány mentális malőrje. Talán attól, hogy az üresfejűség nem igazán szerencsés, de az öncélú extrémitás sem, a közepesség sem feltétlen mérvadó.
Talán a talán is komoly kifejezés.
Talán nincs semmi és senki, ami/aki ne lenne méltó pezsdítő, rendszereket sarkaiból kiforgató vitára.
Az ember belső labirintusát értelmének és erkölcsének megfelelő tárgyak lakják.
Ha minden egyes tárgy eltűnhetetlen volna, sosem derülhetne fény a találékonyság erejére.
Így hát komolyan gondoljuk meg, hogy mit gondolunk komolyan.
Minden kényelmes megoldás egy-egy puha és ruganyos lépcsőfok az önismétlés masszája felé. Látszólag biztonságosabb is.
Óvatosan a beletörődéssel, beolvadással.
A kérdőjelek tétele, még ha kényszeres is, pár fokkal jobb ennél.
Valóban jobb?
2022. március