Hol kigúvad sötét súlyok szemgolyója,
lidércfelhőknek lassacskán üt az óra,
csillagokat tüsszentő kedvében van ma minden,
révül a közérzet, áthatol nyűtt bilincseken;
pozdorjás lélekrészeket egyszerre elbontja
gondrágcsálók nemesedett anyagból szőtt foga.
Tagadott tagadásából igenlő mámor lesz,
a törékeny én valahonnan mindig erőt szerez,
valami ősi szemlélet ez, tisztánlátó s gondolkodó,
csak a túlvágyott fákon teremhet méregtől bomló bogyó -
ha ököl görcsét eloldja a nyitottság léglazult keze,
lelombozódás gyökeréből lombjaid fejlődnek, melyre
szárnyait ráverdesi egy ijedtbe némult madár -
de ha tekintetedből csipeget, új hangra talál...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése